Hazánkat újra meg kell...

A sikra magyarok!

Fegyvert ragadjatok.

Hazánkat ujra meg kell váltani.

E drága föld szinét

Borítsák szerteszét

A pártütőknek véres csontjai.

Nem értek egyet Vörösmarty Mihállyal. De megértem őt. Elege van a pártoskodásból. Jobban tetszene neki az egypártrendszer, mint a pluralizmus. Abban a háborús, forradalmi vészhelyzetben, amiben írta a harci dalt, valóban szükség volt az „Egy a párt, egy a zászló” mentalitásra. Külső ellenség és belső ötödik hadoszlop, széthúzás és tanácstalanság, meg ilyesmik.

Ma is vérzivataros időket élünk. Emelkedik a távfűtés ára. Drága a villamosbérlet. Kevés a nyugdíj. Sok a nyugdíjas. Deficites az államháztartás. Népszerűtlenek a politikusok. Már minden pártot kipróbáltunk, de egyik sem vált be. Ott azért még nem tartunk, hogy a pártok betiltását követelnénk. Csak reménykedünk, hogy az ügyészség majd betiltja a rivális pártot és mozgalmat, jelképeivel együtt. Mert hataloméhes bűnözők vezetik, akik tönkre teszik az országot, amit csak mi menthetünk meg. Ajvé. Bizonyíték is van: nyilvánosságra hozott engedély nélkül készített titkos hangfelvétel arról, hogy engedély nélkül készített titkos hangfelvételt akartak nyilvánosságra hozni. Számítógépes adatlopásról számítógépes adatlopással megszerzett adatok. Illegális CD-másolatok illegális CD-másolatokról. Névtelen feljelentők néven nevezése névtelen feljelentésben. Alaptalanul rágalmazók alapos megvádolása. Rejtett kamerás felvétel arról, ahogy rajta kapjuk a mindenre kaphatókat, akiket mi bújtottunk fel arra, hogy tegyenek úgy, mintha mindenre kaphatók lennének, hogy leleplezhessük azokat, akik mindenre kaphatóak.

Közbevetőleg: Az engedélyhez kötött  titkosszolgálati módszerekkel (természetesen engedély nélkül) megszerzett, következésképpen a törvény erejénél fogva duplán szigorúan titkos információk nyilvánosságra (azaz illetéktelenek tudomására) hozását most éppen – kuriózum és hungarikum gyanánt – személyesen az a pártelnök-asszony vállalta büszkén magára, aki egykoron igazságügyminiszterként a nemzetbiztonsági kabinet feje is volt.

Közeleg az idő, amikor tiszteletre méltó honatyáink és honanyáink aktatáskájukban hatlövetű forgópisztollyal, harisnyaszárban elbújtatott páncélököllel mennek jelölőgyűlésre vagy bizottsági ülésre mint hajdanán a bolsevikok kongresszusra. A kínaiak ezen már túl vannak, mi meg most tartunk efelé.

De azért valljuk be, Kínában még egypárti diktatúra van, nálunk meg demokratikus, pluralista, többbpárti, parlamentáris satöbbi. Azonban. Véleményem szerint, noha elméletben a többpártrendszer jobb, mint az egypártrendszer, azért van olyan létező egypártrendszer, ami jobb, mint a mi többpártrendszerünk. Remélem, tudtatok követni.

Mitől gondolok ilyeneket? Én nem tudom követni magam. Azt sem tudom, ébren vagyok, vagy álmodom, mint Csuang-ce, amikor álmában pillangó volt, és azt álmodta, hogy ő Csuang-ce.  

Dúl a harc a khomeinisták (MSZP) és a nemzeti érzelmű Kuomintang (Fidesz) között. A vörös titkosszolgálat rettegett főnöke (Szilvási) lehallgat és konspirál,  befeketít és lesújt. A kínai trockisták bombát rejtenek el a szeméttelepnek használt borsodi erdőben. A május 4.-e (szeptember 18-a) mozgalom aktivistái spontán tüntetnek a Tienanmen Szabadság téren. Az elégedetlenség átterjed Sanghájra és Debrecenre is. Az egykor szövetséges pártok egymás ellen fordulnak. Már az ellenség sem közös. Az ország a polgárháború szélén táncol. Lázadoznak a magyarországi tibetiek és a kínai cigányok. Csak a hadurak hiányoznak, hogy Szabolcsban tisztára olyan legyen, mint Mandzsúriában volt vagy száz éve, de ami késik, nem múlik. Az egyik snakeheadet („kígyófejet”, maffiafőnököt) kiengedik a börtönből. Újra szerveződik a „fekete sereg”, azaz a triádok. Miközben Csang Kajsek (Orbán Viktor) az amerikaiakhoz dörgölődzik, az oroszok Mao Ce-tungban (Gyurcsányban) látják az igazit. Az országban terjed az anarchia. Bankautomatákat robbantanak ki a falból. Kell a pénz fegyverre. Mennyiért lehet venni egy atombombát az Ecserin? A kínai piacon is érdemes körülnézni. Ott mindent lehet kapni. Láthatatlanná tevő nindzsaruhát is. Tüntessünk nindzsaruhában, úgy alkotmányos.

Gyűjtsd a vasat és a fémet, azzal is a békét véded. Támogasd a népi kohókat és az illegális fémhulladék-telepeket. Lopjunk zsilipeket árvízvédelmi gátakról. Duzzad a Jangce. Áramot termel Bős és a Három Szoros. A császár (Sólyom) bezárkózik a Téli (Sándor) Palotába, nem is tudja, mi folyik az országban. Nem hirdet rendkívüli állapotot. Nincs is itt semmi rendkívüli, azon kívül, hogy visszafelé folynak a folyók, mert szervezetten lopják az árvízvédelmi zsilipeket. Még magasról nézvést megvolna az ország. Meghirdetjük a Virágozzék száz virág! (Tarka magyar!) mozgalmat. A tacepaok virágnyelven bírálják Mao Ce-tungot: „Gyurcsány a hibás”. Mondhatta volna szebben, kis lovag. Virágnyelven. Politikusan. Pártszerűen. Kínaiasan. Kulturáltan.

Az úgynevezett kínai egypártrendszer valójában többpártrenszer, amiben van egy kitüntetett párt, a kommunista, aminek vezető szerepét az alkotmány rögzíti, és a többi úgynevezett demokratikus párt is elismeri. Ezt történelmi okokkal magyarázzák. A KKP a japán-ellenes felszabadító háborúban és a népi egységfrontot eláruló Kuomintanggal szembeni polgárháborúban elévülhetetlen érdemeket szerzett, áldozatkészségével és kitartásával, következetességével kivívta a nép bizalmát (aminek később nem mindenben és nem mindig felelt meg, de ahogy az másutt is előfordult: nem volt jobb). Mindenesetre a KKP történelmileg kialakult vezető szerepe tény, és a kínaiak a kulturális forradalom rövid időszakát leszámítva másokkal ellentétben nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy a saját történelmüket a vádlottak padjára ültessék. Egy kínai ismerősöm ezt egyszerűen így fogalmazta meg: Mi tiszteljük az öregeket és elismerjük a forradalmi nemzedék érdemeit. Nem fogunk egy új polgárháborút kezdeni csak azért, hogy bebizonyítsuk: bűnösök voltak. Húsz év múlva már senki sem él közülük, a holtakat pedig nálunk nem szokás pocskondiázni. (Azt ne kérdezzétek, hogy mondta kínaiul a „pocskondiázni”-t, ennyi fordítói szabadságom nekem is lehet). Majd így folytatta: Nyugodjanak békében. A kommunista pártnak pedig majd kitalálunk valami új nevet, ami jobban illik Kína igazi arculatához. Mert ez már amúgy sem kommunizmus, azt ugye tudod?

A kimenő kínai lakossági turizmus fő célpontja: a Maldív-szigetek. Kínában a lakosság nagyobb arányban fizet bankkártyával, és többet tőzsdézik, mint a magyar átlag. A költségvetés kevésbé központosító. Kisebbek az adók.

Egy neves külföldi Kína-szakértő szerint a KKP-t nemsokára Kínai Konfuciánus Pártnak fogják hívni. Nem mondom meg, ki mondta, nehogy lebaromújságírózzák egyesek. Tök ciki lenne rájuk nézve.

A demokratikus pártok: A Kuomintang Kínai Forradalmi Bizottsága, a Kínai Demokratikus Liga, a Kínai Demokratikus Nemzetépítés Társasága, a Demokráciát előmozdító Kínai Társaság, a Kínai Demokratikus Munkás-Paraszt Párt, a Kínai Zhi Gong Párt, a Jiusan (Szeptember 3.) Társaság (Mi volt szeptember 3.-án? Erről majd máskor.) és a Tajvani Demokratikus Önkormányzati Liga. Van köztük egy-két gittegylet is, de nálunk talán nincsenek olyan pártok, amik csak az állami támogatás felvételéért alakult gazdasági BT-k?

Ha megfigyeltétek, szinte minden párt nevében benne van, hogy demokratikus és kínai. Ezt el is hiszik egymásnak. A pártok kapcsolatát a bizalomra, az együttműködésre és a politikai konzultációs mechanizmusokra alapozzák. Tehát nem a versenyre és a konfliktusra, egymás legyőzésére és megalázására, mint egyes polgári demokráciákban. Figyeljétek meg a mai magyar szóhasználatot. Bár az alkotmányunkban az emberi méltóság védelme kiemelt helyen szerepel, a pártok – és tagságuk – mégis mindig „megalázó” vereséget szenvednek és mérnek egymásra. Választások alkalmával az ország egyik fele mindig megalázza a másikat. Győztesekből és vesztesekből áll az ország, utóbbiak revánsot akarnak. Küzdünk egymással, magunkkal, kíméletlenül, nemtelenül. A kínaiak ezzel szemben konszenzusra törekednek. Mindenkinek megvan a szerepe és a felelőssége. A pártok nagyjából ugyanazt a szerepet töltik be, mint amit normális demokráciákban is: szervezik a politikailag aktív népességet, közvetítik a véleményeket, képviselik az emberek érdekeit és kölcsönösen ellenőrzik egymást. Nem akarják kiszorítani egymást a hatalomból, és átérzik a felelősségüket. Tudják, milyen egy polgárháború, és nem akarnak repetát belőle. Lehet, hogy a pártrendszerük hegemon, de Kína jelenlegi fejlettségi szintjének, a nép érdekeinek jobban megfelel, mint a magyar minta lemásolása nagyban.

A kormányzópárt nem négyéves ciklusokra, az ellenzék pedig nem előrehozott választásokra tervez, hanem hosszú távra, együtt készítenek stratégiai programokat. A kormány a parlamentnek (Nagy Népi Gyűlésnek) felelős. A népi gyűlések rendszere a helyi szintről kiindulva alulról felfelé építkezik. A képviselőket csak a legalsó szinteken választják közvetlenül (a párt és a társadalmi szervezetek jelölése alapján), a testületek a magasabb szintekre maguk közül jelölnek és választanak küldötteket (illetve kérnek fel köztiszteletben álló, ismert embereket tisztségek elvállalására), aztán a küldöttek testülete ismét küldötteket választ, és így tovább, amíg eljutnak a legmagasabb (országos szintig). A kínai parlamentben arányaiban kevesebb a párttag, mint a magyarban. Nem csak két független képviselőjük van. Nincs frakciófegyelem, a lelkiismeretük szerint szavaznak. Még olyan is előfordul, hogy a testületekben érdemi vitát folytatnak, de egymást nem szapulják.

Az önkormányzati szinteken is vannak helyi gyűlések meg ilyesmik. Ezen kívül úgynevezett népi politikai tanácskozó testületek készítik elő a döntéseket, közvetítik az emberek (nemcsak a párttagok) véleményét. Ez olyasmi, mint nálunk régen a Népfront volt (ami más történelmi körülmények hatására lett olyan, amilyen). Nem egy hülye találmány, ha nem élnek vissza vele, vagy nem laposítják el. Fontos szerepet játszanak még a különböző társadalmi szervezetek is (például Nőszövetség, fogyatékosok egyesületei stb.). A nők nagyobb arányban képviseltek a vezetésben, mint nálunk. És aki pozícióban van, az nem kirakatfigura, hanem felelős döntéshozó, lásd Wu Yi alelnök asszony (aki miután nyugdíjba vonult, egyetlen egy óriásvállalat igazgatótanácsi tagságát sem foglalta el, hanem hazament, és a kertjében nyesegeti a rózsákat).

Kacifántos, de azért átlátható a kínai szisztéma, amelynek az egyik célja a KKP hatalmának fenntartása, de ezen túl az ország és a politikai rendszer stabil, emberbarát működésének biztosítása is. Akit érdekel a politika, az talál magának legális játékteret Kínában (helyi önkormányzatokba még egyes ott élő, köztisztelt külföldieket is beválasztanak) – feltéve, hogy nem a rendszer fenekestől felforgatása, lázítás és polgárháború kirobbantása a fő célja.

A párt- és társadalmi, valamint állami szervek összefonódó (információs és kommunikációs) hálózatának (a demokratikus centralizmus alapján felfelé hangulatjelentő, javaslattevő, lefelé szervező és meggyőző tevékenységének) az az előnye is megvan, hogy például ha egy közelgő tájfun miatt milliókat kell kitelepíteni, akkor nem maradnak tíz- és százezrek juszt is a helyszínen, hogy aztán őket mégis külön ki kelljen menteni. 

Képzeljétek, Kínában olyan rettenetes személyi kultusz és pártdiktatúra van, hogy hagyományosan ugyanaz a személy az államfő és a kormányzó kommunista párt főtitkára. Az ilyen ember csak egy hataloméhes, funkcióhabzsoló szörnyeteg lehet. Láttátok Hu Jintaot? Nem egy öltönyös, nyakkendős, kulturált, higgadt, felelős államférfi, hanem egy kardfogú tigris, csurog a vér az agyarán. Nálunk pedig a miniszterelnök és a kormányzó párt elnöke hagyományosan egy és ugyanaz. Pedig az alkotmányunkban benne van, hogy egyetlen párt sem irányíthat közvetlenül állami szervet. Na és akkor mi van? Kit érdekel az alkotmány? Meg ki érti. Egyáltalán ki tudja, hogy mi van benne. A Társaság a Szabadságjogokért szerint alkotmányosan aggályos lenne, ha nem engedélyeznék, hogy a polgárok símaszkban gyülekezzenek. A bankrablás és rendőrök szemének kicsúzlizása alkotmányos jog, mint ahogy a környéken lakók kordonnal való kizárása is a saját lakásukból vagy munkahelyükről a tüntetés zavartalanságának biztosítása érdekében. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy véleményem legyen. Nincs is.

A gerontokráciáról csak annyit, hogy ma már törvény kötelezi a kínai felső vezetőket, hogy 70 év felett, ha lejárt a mandátumuk, vonuljanak vissza. Az USA-ban pedig 72 éves az egyik elnökjelölt. Nincs nála rátermettebb.

Idézetek „A politikatudomány alapjai” című egyetemi tankönyvből, aminek feltehetően szintén nem egy „baromújságíró” a szerzője: „A pártok programjaikban alternatívát kínálnak a polgárok számára a társadalom előtt álló problémák megoldására...”. Ez aligha Magyarországra vonatkozik. „Az egyes pártok egymással versengve hatalmi pozícióra és befolyásra akarnak szert tenni... A párt hagyományosan a megosztottság, a konfliktus és az ellentét kifejezője... A pártok céljai sokrétűek, és megvalósításukhoz a teljes kormányzati hatalom elnyerésére törekednek...”. Ez viszont ül. Na ezért nem tekinti példának Kína a magyarországi pártrendszert, pedig annak idején igyekeztek sok mindent tanulni tőlünk, például a mezőgazdaság területén. Parasztok. Kína még nem nőtt fel a magyarországi pártrendszer demokratizmusához és kulturáltságához. Annyira el vannak maradva, hogy náluk nem szokás a parlamentből kivonulni a miniszterelnök beszéde alatt, nem szokás a saját felettesüket, aki mellékesen a koalíciós partnerük és egy állami „főméltóság”, a tévé nyilvánossága előtt elküldeni a picsába, aztán megsértődni azon, hogy nem konzultált velük mielőtt kirúgta az alkalmatlan miniszterüket, viszont nem szokás ellenzéki törvénymódosító indítványokat olvasás nélkül lesöpörni az asztalról sem, mint ahogy nem szokás a politikai ellenfeleket lehazaárulózni és leköpdösni, megbélyegezni (a kínai Kulturális Forradalom alatt szokás volt, de azt mi átvettük tőlük), meg még sok minden nem szokás, aminek az összegyűjtését rátok bízom. Legyetek ti a politikai néprajztudomány Bartók Bélái.

Azt mondja Csuang-ce, aki már pár ezer évvel ezelőtt néhány aforizmában összefoglalta a politikatudomány lényegét, ahogy azt a taoisták látják: Csu rendjét akarni megvalósítani Luban, olyasvalami, mint hajót vezetni a szárazföldön. Reménytelen fáradság és még veszedelem is... Egy bizonyos rendszert nem lehet más körülményekre is csak úgy ráhúzni, anélkül, hogy csúfos kudarc ne lenne a vége.

Ezért nem várom el a kínaiaktól, hogy máról holnapra vezessék be a mi példaértékű többpártrendszerünket, vagy akár az amerikai típusú kétpártrendszert, aminek a választási kampányáról Kínában azt hiszik, hogy egy szépségversenyt kísérő tévéshow-műsor.

Ti pedig bizonyítsátok be, hogy Vörösmartynak nincs igaza, amikor így lelkesít:

 A sikra magyarok!

Fegyvert ragadjatok.

Hazánkat ujra meg kell váltani.

E drága föld szinét

Borítsák szerteszét

A pártütőknek véres csontjai.