A nevető Buddha

            Előre szólok: ez hosszú lesz, és nem is vicces.

A jogállamot és a demokráciát (valamint a piacgazdaságot) általában együtt szokták emlegetni mint a kívánatos társadalmi berendezkedés üdvözítő formájának jellemzőit. Az együtt emlegetés szoros kapcsolatot sejtet, de fogalmi különállást is tükröz. Induljunk ki a jogállamiságból, és vizsgáljunk meg egy nagy és egy kis országot ebből a szempontból, mondjuk Kínát és Magyarországot.

            A jogról vallott kínai nézetek kezdetei az időszámításunk előtti első évezred derekáig nyúlnak vissza. Szüma Tan (i. e. 2. sz.) a korábbi évszázadok hat nagy filozófiai irányzata között említi  a legisták (törvénykezők) iskoláját, amelyik azt vallotta, hogy az állam kormányzásának a törvényeken kell alapulnia, a törvények betartását pedig pozitív és negatív ösztönzéssel kell biztosítani: a jókat (törvénytisztelőket) jutalmazni, a rosszakat (törvényszegőket) szigorúan büntetni kell.

            A legista tanokat Han Feizi foglalta össze az i. e. 3. században. Az erő („hatalom”), az ész és a szaktudás (a kormányzás „művészete” vagy „technikája”) és a szabályozás  („jog”) összhangját hirdette. Az uralkodó az Égtől kapott parancs (erkölcsi) szellemében, hatalmánál fogva a törvények betartására kényszeríti a népet, pártatlanul és igazságosan. Han Feizi tanítását a Kínát később egyesítő Csin fejedelem (majd császár) valósította meg a kormányzásban. Maga a mester Csin börtönében végezte életét, ahová vetélytársainak rágalmai miatt került – iskolapéldáját adva a joggal való visszaélés azóta sem kiveszett gyakorlatának.

            A legizmussal ádáz ideológiai harcot folytatott a konfucianizmus és a taoizmus. Konfuciusz szerint nem a jog, hanem az erkölcs szabályainak követése és az alattvalók személyes példamutatással való ösztönzése az uralkodó kötelessége, a népé pedig a tiszteletadás, a hűség és az engedelmesség. A taoisták szerint viszont nemcsak a jog, hanem az erkölcs is fölösleges. Természetesen, spontán módon kell viselkedni, még az uralkodónak sem szabad beavatkoznia a dolgok járásába, hagyni kell mindent menni a maga útján. Ez Lao-ce megfigyelése:

            „Mikor sok a parancs, a törvény,

sűrüsödnek a tolvajok, betyárok.”

A jog (és a fegyverek) erejével egyesített Kína népe nem tudta elfogadni a törvény előtti egyenlőség és a pártatlan ítélkezés eszméjét, ami szétrombolja a társadalom hagyományos hierarchikus szerkezetét, elmossa a nemes (lelkületű) és a közönséges (alávaló) ember közötti megkülönböztetést, kiöli a tiszteletet és a jóindulatot az emberekből. A lázadás 15 év alatt elsöpörte a gyűlölt Csin-dinasztiát, amely azonban így is napjainking maradandót alkotott: Kínát mint egységes (és jogi alapokra támaszkodó) államot.

Ez a jog nem az a jog, amit mi európaiak (a görögök és főleg a rómaiak) találtunk ki. Nem a szabad, individualista polgárok „közakaratot megtestesítő társadalmi megegyezésének eredménye”, hanem olyan „hatalmi intézmény”, amely egyaránt szolgálja az állam és a társadalom érdekeit, a kormányzást és a rendet, a békét és a harmóniát – mint azt Jacques Gernet, neves Kína-kutató megállapítja (vagyis, hogy néha nyugati bölcsekre is hivatkozzunk, a kínai jog inkább a Hobbes féle abszolutista felfogáshoz áll közelebb, mint a Locke féle polgári demokratikushoz).

Ha viszont azokra a Kína-szerte népszerű bölcsekre tekintünk, akik szemben álltak a legizmussal, mint Lao-ce és Konfuciusz (sőt a külföldről jött, de honosított Buddha is), észrevehetjük, hogy az ábrázolásokon mintha mindig somolyognának valamin a bajszuk alatt (sőt némelyik szoboralak vagy képmás kifejezetten röhög).

Min mosolyog Lao-ce, és min röhög Buddha? Tegyük egy kis időre félre ezt a nagyon fontos tudományos kérdést, és folytassuk a fent említett nagy és kis ország összehasonlítását a jogállami normák mai, aktuális érvényesülése szempontjából!

Kínánál maradva, elöljáróban szeretnék rámutatni, bár tudom, ez sokakat meglep, Kínának van alkotmánya, vannak törvényei, és van igazságszolgáltatása is. Az alkotmány külön fejezetben szól az emberi jogokról, és felsorolja mindazokat az alapvető jogokat, amelyek például a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában szerepelnek. Az igaz, hogy Kína még nem ratifikálta a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát (bár azt is aláírta), de minden országon csak azoknak a kötelezettségeknek a betartását lehet számon kérni, amiket önként, kényszertől mentesen magára vállalt. Ami késik, nem múlik. Viszont ráadásként beletett egy pár olyan dolgot is az alkotmányba, amiről a magyar polgárok, és különösen a valamilyen szempontból hátrányos helyzetben lévő, kisebbségi polgárok még csak nem is álmodhatnak az elkövetkező párszáz évben.

Kapaszkodjatok meg: a kínai nemzetiségeknek nemcsak egyéni kulturális autonómia, hanem területi autonómia is jár. Ennek a legnagyobb haszonélvezői a tibetiek és az ujgurok. Szerencsére még nincs szükségem szemüvegre, de biztos, ami biztos, egy nagyítóval, sőt még egy mikroszkóppal is megvizsgáltam a magyar alkotmányt, és – ahogy már azt egyszer tán említettem is – sehol sem találtam benne a kisebbségek területi autonómiájára vonatkozó utalást. De aztán a környező országok alkotmányába is belekukkantottam, sőt kiterjesztettem a vizsgálódást az Európai Unió elvi szabályozására is, hasonló eredménnyel. De segítsetek ki, ha tévedek, és csak örülni fogok neki. Talán a dél-tiroliak? El kell ismerni, van, amit mi, európaiak is fel tudunk mutatni. Például sokkal gazdagabbak és szabadabbak vagyunk, mint a kínaiak, ha csak a gazdag európai országok tehetős polgárait vesszük be a statisztikákba, és ha azt értjük szabadságon, amit a politikusaink és a média bemagoltattak velünk.

Mi magyarok (is) bőszen oktatgatjuk a kínaiakat az emberi jogokra. De nincs már messze az idő, amikor valamelyik gazdasági tárgyalóküldöttségünk éppen egy nagy üzletet akar kötni velük, de hirtelen a kínai fél azt mondja: „Hölgyeim és Uraim, ne siessünk annyira. Előbb beszélgessünk egy kicsit a magyarországi cigányok helyzetéről. Szeretnénk végre tanulni önöktől valami szépet.”

Na jó, ez övön aluli lenne. Dehát: amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten. Közbevetőleg: Kína az összes szomszédjával békésen rendezte a határkérdést (Indiával még tárgyalnak). A minap meg azt olvastam, hogy egy közvéleménykutatás szerint a szlovák fiatalok túlnyomó többsége a felvidéki magyarokat tartja a legnagyobb ellenségnek. De meg lehet az örvendetesen szaporodó tigriscsíkosakat is kérdezni, hogy kit utálnak a világon a legjobban (a szomszédainkat talán még a kínaiaknál is jobban). Történelmi léptékkel mérve nincs már messze az az idő sem, amikor kínai kéksisakos békefenntartó katonákat üdvözölhetünk a magyar-szlovák határon. Még örülni is fogunk nekik.

De nem is erről akarok beszélni. Maradjunk az alkotmánynál. Képzeljétek, a kínai alapokmányban – a sokak szerint istentelen, kommunista csökevény magyarral szemben – még az erkölcsről is prédikálnak valamit. Meg arról, hogy nemcsak a szülő köteles iskoláztatni a gyerekét, hanem a gyerek is köteles lesz majd támogatni öreg szüleit. Meg a magántulajdon védelméről. Jé. Vannak meglepő dolgok a kínai jogrendszerben. Például az ország egységének megbontása, tekintélyének lejáratása tilos. Hivatalban lévő állami főméltóságok lehazaárulózása: tilos. Az ország nyilvános vagy zárt pártrendezvényen való lekurvázása: tilos. Zárt pártrendezvényen elhangzottak kiszivárogtatása: tilos. Elhúnyt, életükben tisztelt állami vezetők nemi betegségeinek a tévében való utólagos kiteregetése: tilos. Az államtitok megőrzése viszont kötelező. Meg ilyesmik. Hogy mik vannak. Ha álmélkodni akartok, olvasgassátok bátran a kínai alkotmányt. Hátha támad egy pár jó ötletetek.

Képzeljétek: Kínának nemcsak alkotmánya, hanem törvényei is vannak. Az úgynevezett kulturális forradalom végén legfeljebb, ha négy-öt volt érvényben. Azóta hoztak többszázat, vagy többezret. Eleget ahhoz, hogy Kínát ismét jogállamnak lehessen nevezni. A törvények pontosan megszabják, hogy ki mire köteles, és kinek mihez van joga. Melyik állami szervnek és tisztviselőnek mi a dolga. Mit szabad, és mit nem. A „pontosan”-t nem úgy kell érteni, hogy szájbarágósan, hanem úgy, hogy lehet értelmezni, jogvégzetteknek és józan laikusoknak egyaránt. Például, ha részeg futballhuligánok éjjel megostromolnák és felgyújtanák a kínai központi tévé vadiúj székházát, akkor nem csendháborítás szabálysértését állapítanák meg a bíróságok, és nem felfüggesztett pénzbüntetést szabnának ki, mégis mindenki értené az ítéletet.

Igaz, a törvénykönyvben a köteles rész ma még egy kicsit terjedelmesebb, mint a jogosultsági, de azért az is szépen gyarapodik. A kínai jogrendszer fokozatosan, de gyorsan korszerűsödik. Előnyére változik. Egyre több szabadságjogot biztosít, úgy, hogy ügyel a jogok és a kötelezettségek összhangjára. Aki megszegi a törvényeket, az büntetést kap. A büntetések szigorúak. Még halálbüntetés is van. Mielőtt elájulnátok a felháborodástól, szívjatok egy kis repülősót, tegyétek a szívetekre a kezeteket, és feleljetek őszintén: szerintetek nem kellene nálunk is újra bevezetni? Szerintem nem. De nektek nem hiszem el, hogy mindannyian igazat mondtok, mert egy friss közvéleménykutatás szerint a magyarok többsége visszasírja. Nem érdemes, mert azok az idők már elmúltak, és Kínában is el fogják törölni, ha itt lesz az ideje. Addig viszont a krokodilkönnyhullatás kettős mérce. Jó kis képzavar, de igaz. Előbbre tartunk, mint a kínaiak, de amikor ott tartottunk, mint ők, akkor még a mi jogrendszerünk is fejletlenebb volt. Egyébként Amerikában még az 1970-es évek elején is lincseltek, Ausztráliában pedig ugyanakkor faji megkülönböztető törvények voltak érvényben. A kínaiak is csináltak sok mindent a kulturális forradalom alatt, de az legalább egyértelműen törvénytelen volt, és csak 10 évig tartott, nem úgy, mint a rabszolgaság Amerikában, vagy a szegregáció Ausztráliában.

Most jöttök ti: A mai Kínában a jogesetek kivizsgálása sokszor szakszerűtlen, ártatlanok is börtönbe kerülhetnek, sőt egyeseket még tévedésből ki is végeznek? Nagy a korrupció, sok a visszaélés? Igen. De ha tudomást szereznek róla, kivizsgálják, és megpróbálnak igazságot tenni. A legfelső szinteken könyörtelenül harcolnak a visszásságok ellen, és a tapasztalatok függvényében folyamatosan módosítják az eljárásjogot is. Például a halállal fenyegetett súlyos esetekben többszörös felülvizsgálati eljárást vezettek be, és – ellentétben a korábbi gyakorlattal – a kapitális büntetés ma már kivételesnek számít (jó, sok kivétel van még így is, dehát nagy ország). Egyébként nem igazak a nyilvános kivégzésekről szóló rémmesék sem. Az ítélethirdetés nyilvános.

Ha rajtakapják valami sötét ügyleten, nincs kivételezés még a pártfunkcikkal sem. Mindenkire vonatkozik, hogy a vétkeseket megbüntetik, a „jókat” megjutalmazzák. Szigorúan – sőt néha túl szigorúan – alkalmazzák a törvényeket. Szerintem ezt hívják jogállamnak.

Hopp, egy gumicsont: A jogállam lényegileg ellentétes a demokráciával. A demokrácia: a tömegek (és az egyének) részvétele az őket érintő döntésekben. A jog: előre eldöntött szabályrendszer, kötelező mérlegelési eljárás, norma, amit el kell fogadni akkor is, ha nem tetszik. Betartását az állam erővel is kikényszeríti. De, vetitek közbe, hogy demokráciában legalább ti hozzátok a jogszabályokat? Mármint azok, akik titeket képviselnek. Ne nevettessetek. Akkor miért nem fizettek adót? Miért nem tartjátok be a sebességkorlátozást az utakon? Miért furikáztok rendszám nélkül vígan? Megáll az eszem. A képviselőitek meg miért bagóznak titokban a parlament zegzugaiban, a saját maguk által hozott törvényeket megszegve? És miért hiszitek el nekik kilométerköltség-elszámoláskor, hogy naponta kétszer körbeautózzák a földkerekséget a nép szolgálatában?

Hagyjuk a kínaiakat.

            Mi van nálunk? A jogrendünk négyszer olyan régi, mint az amerikaké, de csak harmadannyira, mint a kínai. Jól ismeritek, nem untatlak benneteket István király tövényeivel, az Aranybullával, Werbőczy hármaskönyvével stb. Valahogy mi is eljutottunk ideáig. Van, amire büszkék lehetünk. Van, ami miatt szégyellhetjük magunkat. Kis ország, de sok élmény. Tájékozódjunk a médiából, mert az a fair, ugyanis a kínaiak esetében is ezt teszitek. A színesfémtolvajok országa lettünk. Elvágják a vezetéket, tízezrek maradnak telefon- és internet-összeköttetés nélkül, nem tudnak mentőt, rendőrt vagy tüzoltót hívni. A robogó (döcögő) vonat elől felszedik a síneket, úgy, hogy alig tud lefékezni. Elhangzott: „A mozdonyvezető legfontosabb kötelessége, hogy figyelje, van-e még előtte sín”. A mentőautóból kilopják a navigációs berendezést és az orvosi felszerelést. Uzsorások falvakat tartanak rettegésben. A lakásmaffia öregeket tesz jogászi segédlettel utcára, ha hőbörögnek, élve elássák őket. Molotov-koktélok röpködnek békésen gyülekezőkre, pártfunkcik házaira, cigánybódékra. István király székfővárosában téglával fejbedobják az ablak mellett számítógépező roma kislányt. Él, de nem akar többé hazamenni, mert fél. Milyen élet ez? (Valószínűleg szívesebben lenne tibeti Kínában, mint roma Székesfehérváron.) Másokra sörétes vagy golyós puskával, bézból ütőkkel vadásznak. Szöges bakancsban, egyenruhában masíroznak, közben szigorúan néznek, karikás ostort csattogtatnak. Azt hiszitek, Európába csak belépni lehet, kiiratkozni nem.

Gestapo-karszalagos ellenőr-kommandók a metro-kijáratnál (mégcsak véletlenül sem a bejáratnál) üvöltöznek a külföldiekkel, hogy „Passzport! Passzport!” (ennyit tudnak „európaiul”). De mi is megérjük a pénzünket. Az utasok 30%-a bliccel. Balesetek vétlen áldozatait meglincselik azok, akik naphosszat felügyelet nélkül hagyják a kisgyereküket szaladgálni az úttesten. Ha elcsapja őket az autó, egy másodperc alatt ott terem a tömeg. Addig hol voltak? Az uborkatolvajokra halálbüntetés vár – kivégzés árammal –, a cigányölő uborkafás jutalmul ingyen „szolgálati” lakást kap (fordított esetben mit kapott volna a tettes?), az uborkaültetvényesek tulajdonát pedig rajtuk kívül nem védi senki. A rendőrség ki sem jön, ha nem milliós a kár, vagy ha nem folyik patakokban a vér. Terjed az önbíráskodás, mert nincs állami igazságszolgáltatás. Az elsőfokú ítéletek 50%-át a másodfok az ellenkezőjére változtatja. Nemhogy kitalálni, még megsaccolni sem lehet, hogy mikor és mi lesz egy ügy vége. Ha évtizedek múlva ítélet születik, azt nem lehet végrehajtani. A bíróságok túllépik a határidőket, és visszadátumozott határozatokat küldenek ki. Amire megszületne az ítélet, elévül a bűncselekmény. Többszörös gyilkos maffiózók szabadon lófrálnak, mert lejárt az előzetesük, három év alatt nem jött össze egy tárgyalás. Lehet, hogy ártatlanokkal is megesik ilyesmi? Különben a keresztapa egyetlen csettintésére ezer fős állig felfegyverzett „fekete sereg” áll csatasorba, a Magyar Honvédségnek pedig összesen ezer katonája szolgál külföldi missziókban. Csak nehogy itthon legyen szükség rájuk.

Talán az elektronikus ügyintézés majd felgyorsítja az igazságszolgáltatást. Megalázó, rossz vicc. A számítógéppel elkészített dokumentumot ki kell nyomtatni, tollal laponként alá kell írni, aztán be kell szkennelni, és elektronikusan hitelesíteni kell a fájlokat külön-külön és együtt. Már évtizedekkel ezelőtt feltalálták, és Kínában jó 10 éve használják a filléres kézírásbeviteli eszközöket. Előbbre tartanak az elektronikus, ügyfélbarát ügyintézésben, mint mi.

Már az ENSZ szerint is kifogásolhatók a magyarországi menekülttábor-beli állapotok.  Mi persze berzenkedünk a kritika ellen. Tagadunk, mosakodunk. Rendőrök őrzik az antennákat, nehogy a tiltakozók felmásszanak rájuk (tipikus „kínai” megoldás, már ahogy mi a kínaiakat elképzeljük). Minden antenna mellé úgysem lehet rendőrt állítani. Még jó, hogy annyi antenna a világon nincs, mint ami nekünk kéne, ha tudnánk fára mászni. És akinek kettese volt tornából, az mit csináljon?

Akármilyen trükköket is eszelünk ki, nemsokára többet fog az ENSZ Emberjogi Tanácsa foglalkozni velünk, mint a kínaiakkal. Az ombudsman szerint tűrhetetlenek a börtönviszonyok is, különösen, ami a fiatalkorúakat illeti (akkor inkább egy kínai átnevelő tábor). A soproni parkokat börtönlakók csinosítják. A börtön lakói az éhbért sem elérő keresményükből adakoznak a szellemi fogyatékosoknak. Az autópályaépítkezésen gyerekek dolgoznak. Mintha Kínában lennénk. Száz évvel ezelőtt. Csak mi „rosszabbul élünk”. Szaporodnak a kollektív öngyilkosságok és a kilátástalan anyagi helyzet miatti családirtások. Mint réges-régen, amikor még a tüdővész népbetegség volt. Már újra az. Nosztalgiázunk a Horthy- és a Kádár-korszak után (pártállástól függően), mert akkor jobb volt. Tudjátok, hogy Pekingben magasabb a várható átlag-élettartam, mint Pesten? És Kínában magasabb, mint Magyarországon. Hát még, ha nem szennyeznék a környezetet. Mindenesetre nagyobb arányban használnak alternatív energiaforrásokat, mint mi. Ők már a 21. században élnek.

Csukott szemmel járok az utcán, és bedugom a fülem a tévéhíradó alatt, hogy ne idegesítsem magam. Így is látom és hallom, hogy Jaguárokkal furikázó életerős díjbirkózók rokkantigazolványt lobogtatva ingyen parkolnak pártszékházak, bankok, hivatalok és szerkesztőségek előtt. Notórius visszaesők száztonnaszámra keverik az egészségre ártalmas bűzös, dögevő kukacoktól, férgektől és nyűvektől hemzsegő kotyvalékokat, azzal etetik az óvodáscsoportokat (megrendelő az önkormányzat). Ha lebuknak, pénzbüntetést kapnak, amit nem fizetnek be. Mi lenne, ha több emberen, aljas indokból elkövetett gyilkossági kísérlet miatt vonnák őket felelősségre? Nincs rá törvény. Ő keverte a téglaporos paprikát is. Ezer éve csinálja, soha nem fogja abbahagyni. A magyar törvények szerint nem bűnöző, hanem korunk hőse: vállalkozó.

            Dúl a dinnyeháború és az almaháború. A felvásárlási (eladási) árban a felek nem megegyeznek, hanem bojkottal, blokáddal és fenyegetéssel kiverik egymásból. Milyen háború lesz a következő? Szabad, földi paradicsom? Inkább polgár. Ennek is a kínaiak az okai, mert elárasztják olcsó almával és dinnyével a világot. Én meg a kedvenc közértemben nem kapok Arany Fácán paradicsomkonzervet, csak kétszer vagy félszer annyiért külföldit. Az egyiket nem tudom megvenni, olyan drága, a másikat nem akarom, olyan szar. Nem mondom meg, honnan importálják, mert még beperelne a jogászuk. Annyit elárulok, nem kínai. Európai.

Piacgazdaság és jogállam: ez a kettő se nagyon klappol.

A kórházban éhségsztrájkolnak az orvosok. Útblokád is lesz a működtető ellen, aki pénzt ad a fejlesztésre. Kinek van igaza? Csak azt tudom, mindkét oldal cinkelt lapokkal játszik, jogtalan eszközöket használ, és hallomásból sem ismeri a politikai kultúrát. Az emberségről (a legfőbb konfuciuszi erény) honnan hallottak volna az orvosok és a kórházmenedzserek? Nálunk nincs ilyen egyetemi tantárgy. A Magyar Tudományos Akadémia által gondozott legújabb filozófiai és politikai óriáslexikonokban nem szerepel Konfuciusz. Egyetlenegy kínai sem szerepel bennük. Ők nem az egyetemes emberi kultúra részei. Rövidesen írok egy bejegyzést az Európai Nagy Falról, és az Európai Nagy Proletár Kulturális Ellenforradalomról is, de most térjünk vissza.

            Terjed a rabszolgamunka. Az ország egyik legszebb üdülőhelyén a nyaralótulajdonosok éjszaka titokban mercivel az erdőbe hordják a szemetet, mert nem hajlandók az egész idényre összesen ezer forintot kifizetni a helyi köztisztaságinak a begyűjtésért és az elszállításért. Aztán aláírást gyűjtenek, hogy a munkanélküliek csak akkor kapjanak segélyt, ha úgynevezett közhasznú munkában ingyen náluk füvet nyírnak, gazt irtanak. Irtsd a gazt, ne siránkozz. Ne szisszenj minden kis szilánkhoz. Ha odasújtsz, közel a sorshoz, az úri pusztaság rikoltoz.

Buddha mosolyog.

És: a jogtudomány csimboraszója. Szabad tojásdobálással véleményt nyilvánítani, vagy nem? Fogas kérdés. Egy páran biztos doktorálni fognak belőle. Nincs rá törvény. Semmire sincs törvény. Amire van, azt nem lehet alkalmazni. Vitatkoznak rajta. Mert nálunk demokrácia van. Nesze neked, demokrácia. Lenyomjuk a torkodon, belédtömjük, mint a libatápot. Az állatkínzás, ez meg gyámkodás. De legalább demokratikus.

            Ezt is jogállamnak hívják.

            Ezt akarjuk eladni a kínaiaknak is. Ha nem kell nekik, lenyomjuk a torkukon. Nekik is legyen olyan jó, mint nekünk.

            Most már tudom, min mosolyog Lao-ce, és min röhög Buddha.