Magyar melegek és kínai eunuchok: történelmi párhuzam

„Orrszarvútól, tigristől nem fél,

sem harcban a fegyveres katonától.

Az orrszarvú nem döfi beléje szarvát,

a tigris nem vágja beléje karmát,

nem sebzi meg a katona kardja.

            Miért?

Mert a halálnak nincs rajta hatalma.”

(Részlet a Tao Te King-ből, Weöres Sándor fordításában)

Van egy prózaibb ok is, ami miatt a taoista bölcseknek nem kell félniük semmilyen veszedelemtől: nem mennek olyan helyre, ahol baj érheti őket. Ezért aztán csak igen ritkán lehet nagyszakállú taoista remetékkel találkozni a tigrisektől hemzsegő dzsungelben és az orrszarvúakkal nyüzsgő szavannán, a harcmezőről nem is beszélve. Jobban szeretik a hegytetőn felállított magányos pagoda hűvöséből szemlélni az alanti világot. Nem vagyok egy modern taoista bölcs, még szakállam sincs, de annyi eszem van, hogy én is messzire elkerülöm az Andrássy utat, a budapesti csata színhelyét, ahol jövő szombaton összecsapnak a melegek és a haza becsületének védelmezői. Már jó előre lefoglaltam a wellness-szállodai férőhelyet a hétvégére az egyik szomszédos országban, igaz, rá is ment a 39 év munkaviszony alatt összekuporgatott vagyonkám fele.

De kinek is adok igazat e sorsdöntő ügyben, vagyishogy legyen-e melegházasság és örökbefogadás, avagy a hagyományos családvédelem mindenekelőtt? – kérdezhetné, aki kíváncsi a véleményemre. Nem mondom meg, mert ha az egyik oldal mellett törnék lándzsát, akkor – mint a példa mutatja – a demokratikus véleménynyilvánítás szabadságára oly kényes erők a biztonsági őrökkel kivezettetnének a terézvárosi önkormányzati fórumról, ha pedig fityeszes képviselő volnék, és megkérdezném, hogy „most akkor a melegek hivatalosan betegek vagy nem?”, akkor a cucik felzúdulnának, hogy: „monnyon le!”; ezzel szemben, ha kijelenteném, hogy felőlem aztán vonulgathatnak fel- s alá az Andrássy úton hosszában és keresztben, engem nem zavarnak, akkor könnyen Molotov-koktélt kaphatnék a képembe.

Azt azért el merem mondani, mert tény, noha nem értek egyet magammal, hogy én még azt tanultam az egyetemen (az orvosin, pszichiátria-órán), hogy a homoszexualitás betegség. De az már régen volt. És különben is: a betegeknek is vannak jogaik. Csak keveslik. Az „egészségesek” meg sokallják. Ismét Lao-cet idézve (ezt ebben a blogban még sokszor fogom elsütni): „Nincs nagyobb csapás, mint az eleget nem ismerni”. És ez mindenkire vonatkozik.

Logika órán viszont azt tanultam: egyetlenegy olyan logikai művelet van, amelyiket önmagával megfelelően kombinálva az összes többit ki lehet fejezni:  a „sem...sem...”. Buddha is – ha nehezet kérdeztek tőle – valami ilyesmit felelt: sem az egyik, sem a másik, sem a kettő együtt, sem egyik sem.

Buddha Indiában élt, és csak azért hoztam fel, mert a tanai – kicsit átszerkesztett formában – Kínában is elterjedtek, nekem pedig mindenről Kína jut az eszembe. Modern világunk számtalan olyan váratlan jelenségre csodálkozik rá, amire Kínában már réges-régen volt intő példa.

Most Nyugaton terjed rohamosan a melegek jogaiért küzdő mozgalom, nevezzük szexuális liberalizmusnak, és soroljuk ide a leszbiket és a transzvesztitákat is. Mindannyian bátran, a megkülönböztetés minden formáját elutasítva hirdetik, hogy az azonos nemű pároknak a különneműekkel megegyező jogokra van jussuk. A mozgalom már több éves, és napról napra erősebb. Például már két évvel ezelőtt, 2006. június 10-én hasonló felvonulás volt Lengyelországban. Egy hét múlva a brazíliai Sao Pauloban két és fél millióan tüntettek a Melegbüszkeség Napján, követelvén, hogy „vessenek véget” a homofóbiának (azt most ne elemezzük, hogy hogyan lehet milliós tüntetéssel véget vetni egy fóbiának). Csaknem ezzel egy időben az amerikai szenátus eltörölte az azonos neműek házasságát tiltó alkotmánybírósági határozatot. Mivel az USA „a demokrácia példaképe”, a döntés az egész világnak szóló üzenetként is felfogható.

A tilalom ellenzői még ennél is nagyobb, kétharmados többségre számítottak, ehhez képest akkor csak 49:48 arányban győztek. Ez is jelzi, hogy a „forradalmi” erők csaknem ugyanolyan hatalmas „ellenforradalmi” erőkkel állnak szemben. Világszerte olyan tekintélyes és nagyhatalmú intézmények szegülnek szembe a melegmozgalommal, mint a katolikus és a protestáns egyház, a muzulmán papság, a kínai kommunisták és az amerikai republikánusok.

A közvélemény hasonlóképpen megosztott. Az EU-tag Lengyelországban – akárcsak Magyarországon – a hasonló tüntetéseket ellentüntetők támadják meg, akik között spontán felháborodásukban tojásokkal dobálódzó éltes matrónákat éppúgy felfedezhetünk, mint szervezett bőrfejűeket. Sao Pauloban a protestáns egyház hárommilió főt mozgósítva protestált a szexuális liberalizmus ellen, elhomályosítva a melegbüszkeség rendezvényének ragyogását. A kelet-európai homoerotikusok is panaszkodnak, hogy gyűlöletteljes légkör veszi őket körül. Nálunk (Európában) ez pártpolitikai kérdés is: a liberálisok, a szocialisták, az ultrabalosok és a zöldek a melegek mellett, a konzervatívok, a kereszténydemokraták, a nacionalisták és az ultrajobbosok ellenük lépnek fel.

Lehet, hogy most szombaton egy újabb nagy lépést teszünk a polgárháború felé. Aki nem hiszi, az gondolkozzon el azon, hogy egy hanyatló, szétesés előtt álló társadalomban (mint amilyen az ókori római birodalom volt, vagy Magyarország lesz nemsokára) milyen összefüggés van a szex és a pénz, a szex és a politika, a szex és a hatalom között. Érdekességképpen íme egy kínai példa időszámításunk után 189-ből, a Han-dinasztiát megrázkódtató eunuch-lázadás évéből.

Az eunuchok a császári udvar egyik legerősebb frakcióját (hatalmi csoportosulását) képezték. Eredetileg – mint Keleten másutt is – lakájok és kishivatalnokok voltak, akiknek feladata az uralkodó feleségeinek és ágyasainak felügyelete és kiszolgálása volt. Az eunuchokat megvetés sújtotta, a kasztrálás súlyos büntetésnek számított. Később, ahogy a heréltek az alantas munkákban bizonyították hasznosságukat és megbízhatóságukat, magasabb munkakörbe is kerülhettek, rangokat, címeket, hivatalokat kaptak, katonának állhattak, sőt tábornokok, hadvezérek is kerültek ki közülük. Belőlük alakult meg a Császári Testőrség (a palotaőrség), az akkori idők elitalakulata. A császár legbensőségesebb, legbizalmasabb politikai tanácsadói is eunuchok voltak. Érdemeik és szolgálataik elismeréseképpen kitüntetésekben és adományokban részesültek, földet, pénzt és szolgálókat gyűjthettek. Gazdagok és hatalmasok lettek. Kényelmes, fényűző életet éltek, és egy értékekben gazdag, tartalmas szubkultúrát hoztak létre.

Jó üzlet lett eunuchnak lenni. A kínai társadalomban voltak persze más csoportosulások és egyének, akik féltékenyen szemlélték az eunuchok felemelkedését, mert vetélytársuknak tekintették őket a gazdasági, politikai és katonai hatalomért folytatott versengésben. Megkezdődött a hatalmi harc, a pártoskodás, összeesküvések és rágalomhadjáratok követték egymást, amelyek fő témája az árulás, az erkölcsi romlottság és a korrupció volt (a korabeli Kínában – akárcsak a mai Magyarországon – a korrupciós vádak és viszontvádak a politikai harc legkézenfekvőbb eszközét képviselték). A szóbeszéd persze – mint kis hazánkban manapság is – nemegyszer igaznak bizonyult. Még azt is rebesgették, hogy a leghatalmasabb mágnások némelyike direkt kasztrálta magát, hogy magasabb udvari pozícióba juthasson. A politika, a közigazgatás és az üzlet elválaszthatatlanul összefonódott. A hivatali kegyeket pénzért és szexuális élvezetért cserébe osztogatták, meghamisították a császári hivatalok elnyeréséhez szükséges pályázati vizsgaeredményeket. Az eunuchok egyre zártabb érdekcsoportot képeztek, és nemegyszer rövid úton végeztek ellenfeleikkel. Az udvarban és az országban egyre többen voltak, akik úgy gondolták, őket is meg kell semmisíteni.

Ám az eunuchok ellentámadásba lendültek. Elkezdtek „egyenlő jogokat” követelni. Olyan törvényjavaslatot terjesztettek elő, ami megengedte volna nekik, hogy gyerekeket fogadjanak örökbe. Fiatal fiúkat neveltek házaikban (a „ház” és a „család” jelentésű szó kiejtése és írásjegye megegyezik a kínaiban), hogy legyen, aki továbbviszi az eunuchok szellemi és anyagi örökségét. Ez volt az utolsó csepp abban a pohárban, amelyik már amúgy is csordultig telt keserű gyűlölködéssel, féltékenységgel és kudarcba fulladt ambíciókkal. A korabeli, patriarchális Kínában az uralkodó és a nép közötti viszony az apa és gyermekei közötti családi kapcsolatokat mintázta. Hogy lehetne egy eunuch apa? – kérdezgették az emberek maguktól és egymástól. Hogyan érinti ez a társadalom alapegységét, a családot, és az állam jóságos hatalmát, a császár apaszerepét?

Mellesleg, Kína éppen háborúban állt. Ahogy az mindenütt lenni szokott, az udvari hatalmasságok a belharcokkal voltak elfoglalva, a népet sújtó valódi problémákkal senki sem törődött. Országszerte parasztlázadások törtek ki. A császárnak nem volt elég katonája, hogy leverje a sárgaturbánosok lázadását. A helyi kiskirályokat kellett segítségül hívnia, akiknek elég pénzük volt arra, hogy magánhadseregeket  tartsanak fenn (majdnem azt mondtam, „gárdákat”, de gyorsan kimoderáltam magam.) A hadurak (a korabeli Kína „pártvezérei”) egyre nagyobb hatalomra tettek szert, és közvetlen veszélyt jelentettek az eunuchok által dominált császári udvarra.

A fejlemények jól ismertek, többek között a „Három királyság” című klasszikus történelmi regényből. 189-ben Jüan Sao, egy gazdag hönani kereskedő, a nagyhatalmú Cao Cao nevű hadúr barátja és szövetségese nagy sereget gyűjtött össze, és a főváros, Luoyang ellen vonult. Az eunuchok „megelőző csapást” mértek, palotaforradalmat robbantottak ki, foglyul ejtették a császárt és a nevében megtévesztő rendeleteket adtak ki. Eluralkodott a zűrzavar. Jüan Sao csapatai betörtek a palotába, legázolták a császári testőrséget, megölték annak parancsnokát és rajta kívül még több ezer eunuchot meg egy csomó „civil” nőt és gyereket, akik rosszkor voltak, rossz helyen.

A következő évben egy másik hadúr felégette az egész fővárost, a palotával, a könyvtárral és a császári dokumentumokkal együtt. Tíz év múlva a Han-dinasztia végérvényesen megbukott. Az ország három részre szakadt. A legnagyobb, északi királyság uralkodója Cao Cao lett, aki egyébként maga is egy főrendi eunuch fogadott unokája volt.

És most néhány párhuzamról, ami a Han-kori eunuch-kérdés és a mai meleg-probléma között vonható. A melegek mozgalma számottevő politikai és gazdasági hatalmat tudhat maga mögött az USA-ban és Európában. A melegek és leszbik különösen erős pozíciókat szereztek az amerikai szórakoztató iparban (az USA második legjövedelmezőbb ágazata). Ha elismerjük, hogy a heteroszex hozzájárulhatott néhány régebbi hollywoodi film szereposztásának véglegesítéséhez, akkor nem olyan nehéz azt sem belátni, hogy a mai filmek szereposztásában a rendezővel kialakított homoerotikus kapcsolat is jó ajánlólevél lehet. Egyes pletykalapok még arról is fantáziálnak, hogy némely sztárocska csak azért tetteti magát melegnek, hogy előmozdítsa a karrierjét bizonyos körökben. A filmiparban nagy pénzek vannak, és ahol sok a pénz, ott koncentrálódik a hatalom, a politika, következésképpen a médianyilvánosság, a tévé, a film és a szórakoztatóipar is. A kör bezárul. Ezt hívják pozitív visszacsatolásnak. Más szerkezetű nyugati gazdaságokban és társadalmakban esetleg más szektorokban, de hasonlóképpen alakulhatnak ki szubkultúrákhoz köthető hatalmi koncentrációk „szigetei”.

A homoszexualitás a hanyatló Nyugat központi témája. A nagy filmfesztiválok művészi díjait azok a filmek kapják, amik szemléletesen bemutatják a melegek problémáinak társadalmi és lélektani aspektusait. A homoszex a szintén kiemelkedően jövedelmező internetes pornóiparból is egyre nagyobb szeletet hasít ki. A melegek jogaival öszefüggésben nagy nyilvánosságot élvező perek zajlanak. Tabuk dőlnek meg. Homoszexuális fiúk és leszbi nők szolgálhatnak a hadseregben. Még egy vezénylő tábornok sem vállalta nyíltan a másságát, de ami késik, nem múlik. A melegbüszkeségi felvonulásokon prominens politikusok haladnak az első sorokban, dacolva az ellentüntetők szidalmaival. Kialakult a melegek gazdag szubkultúrája, ami már-már a főáramlat szerepét tölti be, mert a mai nyugati társadalmak fő problémáját testesíti meg: a másság demokratikus kezelését, elviselését, toleranciáját, szembe állítva az „antidemokratikus” intoleranciával.

Több a meleg, mint bármikor (vagy csak úgy tűnik), noha genetikai és orvosi szempontból ez nyilvánvaló önellentmondás (szociológiai aspektusból viszont nem meglepetés). Nő a melegek öntudatossága, összetartozás-érzete, társadalmi kohéziója, kulturális identitásának szilárdsága. Nem szégyen, ha valaki meleg, leszbi vagy transzvesztita. Bizonyos körökben kifejezetten sikk. A közvélemény-kutatások néha szuggesztíven rákérdeznek arra, hogy az alanynak volt-e korábban homoerotikus kapcsolata. Nincs rossz válasz. Közvélemény- és erkölcsformáló média-sztárok esetében kifejezetten nézettségnövelő hatása van, ha valaki „bevallja”, hogy azonos neműekkel is csókolózott már, vagy gondolatban, esetleg tényleg lefeküdt valamelyikükkel. Aki nem akarja sem a hetero- sem a homoszexuálisok rokonszenvét elveszteni, az azt is mondhatja, hogy biszex.

A liberalizmus kapitalista érték, ami a szabadság elsődlegességén alapul. Mindenki szabadon választja meg a szexuális orientációját. Senki sem hibáztatható azért, mert egy kisebbséghez akar tartozni (amiből – mint minden kisebbségből – egyszer még lehet többség is). A modern szülők nem akarják gyermekükre erőltetni politikai, vallási, szexuális nézeteiket. Majd eldönti a gyerek, ha nagy lesz, hogy mi akar lenni. Melegnek lenni többé nem biológiai vagy pszicho-szociális determináció, hanem szabad értékválasztás kérdése.

A tét egyre magasabb. A melegek igényt fogalmaznak meg arra, hogy házasodhassanak egymással, és gyerekeket fogadhassanak örökbe. Íme a válasz a kérdésre: ha valakinek nem lehet vér szerinti gyermeke, akkor hogyan lehet mégis egyenes ági leszármazottja, örököse? Hogyan lehet a vagyont és a vele együtt járó politikai befolyást generációkon keresztül a „családban” tartani?

A melegek jogaiért küzdő aktivisták (és ellenfeleik) részesei egy hatalmi játszmának, ami a pénz körül forog, akár tudatában vannak ennek, akár nem. Legfőbb riválisuk a katolikus egyház, egy másik olyan szervezett társadalmi csoport (intézmény), amelynek képviselői gazdasági hatalmukat nem természetes módon, hanem – nevezzük így – lelki meggyőzéssel, az „újjászületés” választási szabadságának felajánlásával örökítik tovább. Mint nem egy homoerotikus templomi megrontási eset bizonyítja, veszélyes dolog, ha olyanok adnak családi ügyekben megfellebezhetetlen tanácsot, akiknek nincs lehetőségük a gyakorlatban is kipróbálni azt, amit hirdetnek. Okkal, ok nélkül, a papság fenyegetve érzi magát a melegektől, mert minden vetélytárstól fél, akivel osztozkodnia kéne. Az egyház szerint a melegjogok kiterjesztése „természetellenes” (isten ellen való vétek), és jogellenes is, mert korlátozza a vallásszabadságot.

Eközben a melegek Kínában is ébredeznek. A kormány, az önkormányzatok és a civil szervezetek (hiába csodálkoztok, Kínában is vannak) „forró drótot” üzemeltetnek, ahova bárki fordulhat panaszával, ha úgy érzi, mássága miatt diszkrimináció sújtja. A kínai társadalom ma már egy icipicit toleránsabb a szexuális szabadosság enyhébb megnyilvánulásaival szemben (például a melegeknek szóló újság is van). A Kínai Népköztársaság Házassági Törvénye azonban nem ismeri el az azonos neműek házasodási jogát. Az Államtanács  honlapja is megerősíti: „A kínai hagyományos erkölcsöt és szokásokat figyelembe véve, a homoszexualitás ellentétes a közerkölccsel, és társadalmilag nem támogatott magatartásforma. Azzal a törvényben is rögzített alapelvvel összhangban, hogy az örökbefogadás nem sértheti a társadalmi erkölcsöt, a külföldi homoszexuálisok sem fogadhatnak gyereket örökbe Kínában”.

Van tehát legalább egy kérdés, amiben a republikánus amerikai kormányzat, a katolikus egyház és a kínai társadalom egyetért. A különbség a probléma súlyosságában, veszélyeinek megítélésében és a társadalmi kihívásokkal szembeni sebezhetőségben van Kína és Amerika (illetve Kína és Magyarország) között.

Mellesleg Amerika és szövetségese, Magyarország háborúban áll. Globális harcot folytatunk a terrorizmus ellen. Szekeres Imre honvédelmi miniszterünk most kér ezerrel több katonát. Az ellenzék ugyanakkor azzal vádolja a kormányzatot, hogy „nem törődik az emberek valós problémáival”. A császárnak nincs elég katonája, a „gárda” létszáma viszont nő. Pártoskodunk, lázongunk, tüntetünk és ellentüntetünk.

Velünk vagytok, vagy ellenünk? Kivel harcolunk és miért? Melyik az a nemzeti, biológiai, genetikai, eszmei, politikai, pártpolitikai, intellektuális, kulturális, szubkulturális vagy éppen nemi szerepcsoport, amivel azonosulunk?

Sicratmant idézve: Buzi-e vagy?

Látjátok feleim szümtükkel, mik vogymuk. Önmagunk ellenségei vogymuk.

Homo vagy hetero? Gazdag vagy szegény? Dohányos vagy füstellenes? Demokrata vagy konzervatív? Keresztény vagy muzulmán? Kínai vagy amerikai? Magyar vagy cigány? Csak rajtad múlik, hogy hova tartozol. A hatalom és a pénz a tét. Úgyis háború lesz. Demokráciában élünk: legalább a casus belli szabad választás tárgya.

A három királyság történetét egy szállóige foglalja keretbe: „Az égalatti nagyhatalmak, ha megosztottak, egyesülnek, ha egységesek, szétosztódnak”.

Nem leszek ott szombaton az Andrássy úton, sem az Árpád-sávos csíkos tigrisekkel, sem a homokszínű orrszarvúakkal.