Szűznemzéssel a kiegyensúlyozott lelki fejlődés érdekében

„Szun mester mondá:

A’ háború az ország legfőebb gondja. Mi életnek, halálnak földje, és az megoltalmazásnak avagy pusztulásnak útja vala. Ezért szükséges észbe venni aztat.”

                                                                       (Tokaji Zsolt fordítása)

Egy-két elég kemény bejegyzésre készülgetek, de előtte még tisztázni szeretnék valamit, a félreértések elkerülése végett. Ebben a jámbor hangulatban, amiben leledzek. Olyan vagyok, mint Avalokitesvara, sőt mint Guanyin, finom és nőies. Látok, hallok, figyelek és megértően mosolygok. Ha észrevettétek, még arra sem reagáltam, hogy – amint megjósoltátok – akit kidobtam az ajtón, visszajön az ablakon. Engem azért nem zavar, mert nem olvasom a hozzászólásait. Így is tudom, hogy mi van bennük. Ti meg mint látom, még sajnáljátok is szegényt, a gonosz cenzúra vétlen áldozatát. Na mindegy. Az együttérző Buddha sem kattintgat a moderátor menüben, mert tudja, hogy ez van. A sas meg nem kapdos legyek után.

Nem magyarázom a cenzúrázós bejegyzésemet, hanem továbbszövöm a magam mulatságára. Úgy látom, egyeseknek nem is lenne érdemes magyarázni, mert még a „konkrét ok” és az „igazi ok” közötti különbséggel sincsenek tisztában és még mindig azon lovagolnak, hogy mennyire sértő vagy szellemes, ha lebácsiznak (elárulom, sem-sem).

A helyzet az, hogy ha nyomatékosan eltanácsolnak valakit egy olyan helyről, aminek a hagyományaival, szokásaival, írott és íratlan szabályaival, szakmai standardjaival nincs tisztában, vagy ellenkezőleg, nagyon is tisztában van velük, de szándékosan megszegi őket, akkor az még nem cenzúra. A szabadság nem jelenthet szabadosságot, mert az mások szabadságának korlátozása. Az abszolút szabadság és szabadosság – ez maga a cenzúra, mert másokat megfoszt a hozzászólás, a véleménynyilvánítás, a kibontakozás, a levegővétel lehetőségétől, értelmétől és főleg: örömétől.

Ha egy sivatagi oázis lepukkant késdobálójában Leila a közönség minden tiltakozása ellenére énekelni próbál, akkor rohadt paradicsomok, tojások, sőt még széklábak dobálása is teljesen megengedhető, elfogadott, indokolt. Egy kricsmi törzsközönsége joggal fütyüli ki a saját zenekarát. De egy heavy metal-rajongó ne menjen country-koncentre csak azért, hogy balhét csináljon. Mert a közönség nem arra váltott jegyet. Ezt hívják közösség megsértésének, garázdaságnak, poén-gyilkosságnak, vagy aminek akarjátok. Ha megveszel egy könyvet, akkor a margóját úgy firkálod össze, ahogy akarod. De ha még nem vetted meg, akkor a könyvesboltban nem tépkedheted ki a lapjait, nem önthetsz rá vitriolt és így tovább. És ha a saját példányod, lehúzhatod a vécén, de nyilvánosan akkor sem rendezhetsz könyvégetést, legfeljebb írhatsz róla egy kritikát.

Nyugodtan lehet Michael Jackson fun-klubot alakítani, mint ahogy szabadon lehet „utálom Michael Jacksont” társaságot is. De belépés mindkét helyen: csak klubtagoknak. Ha a templomban a pap Mária szűzen fogantatásáról beszél, akkor nem illik közbekiabálni, hogy hiszi a piszi. Ha nem hiszed, akkor is kuss. De ha ugyanez a pap meg akar téríteni és a nyílt utcán prédikál, vagy egy orvosi lapban ír áltudományos cikket a szűzen fogantatásról, akkor lehet neki válaszolni, lehet vele vitatkozni, még kifigurázni és lehülyézni is lehet a szerkesztőség és a törvények megszabta határokon belül. Sőt legjobb, ha a szerkesztőség eleve nem közli le a cikkét.

Amit kérés nélkül dobnak a postaládádba, az levélszemét. A törvény bünteti. Kidobhatom a kukába, vagy (ha károsnak ítélem) kimoderálhatom. És ez nem cenzúra.

Tudom, a mai Magyarországon senki sem veszi komolyan ezt a szókapcsolatot, meg valószínűleg nem is érti, mégis azt javallom, gondolkozzatok el rajta, mit jelenthet: „felelős szerkesztő”. Már úgy értem, az olyan jogállamokban, amik állítólag valahol még léteznek a nyugati féltekén.

Ez tetszett. Hallottátok, hogy az NBC, amelyik megvette az olimpiai megnyitó kizárólagos közvetítésének jogát, az USA-ban 11 órával később adta csak le a felvételt és, hogy az övé legyen az elsőség, a You Tube-ról minden tudósítást a törvény erejével leradíroztatott? Ja, mert a kínaiak cenzúráznak, meg késleltetik az adást. Az amerikaiak információhoz férési joga persze ezzel nem sérült. Amilyen tájékozottak, nekik úgyis mindegy. A Fox News egyik riportere kerek perec megmondta: nem is érti, miért kell Amerikában a pekingi megnyitót közvetíteni, mikor ezzel is az elnyomó rendszert támogatják. Őneki egyébként is csak azok a  silány gyerekjátékok jutnak Kínáról az eszébe, amiktől igyekszik megóvni a kislánya egészségét és kiegyensúlyozott lelki fejlődését. Egyszer már tényleg fogok Barbie babázni, de még nem jött el az ideje. Mert már elmúlt. De még visszajöhet. 

            Aminek eljött az ideje, az az, hogy tisztázzam ennek a blognak a szellemiségét. Azért, hogy ki-ki eldönthesse, érdekli-e, neki szól-e, van-e hozzáfűzni valója, jogosan dobálózik-e záptojásokkal, vagy menjen inkább heavy-metal koncertre a Michael Jackson fun-klubba.

            Ez a blog Laj Csi gyermeke, akit szűznemzéssel fogant, férfi létére. Ha hiszitek, ha nem. A bejegyzésekben elfogultan és egyoldalúan ostorozom a Kínával szembeni elfogult és egyoldalú, szélsőséges, tudatlanságból fakadó, önsorsrontó előítéleteket, és legfőképp azt a kollektív, intézményes, sznob beállítottságot, ami más szemében a szálkát is meglátja, a magáéban a gerendát sem. A módszerem az ellensúlyképzés: szembesítem a mai magyar (nyugati?) média pökhendi, önimádó és önsajnáló valóságképét a klasszikus és a modern humanista kínai és egyetemes értékekkel (amit egyesek közületek „leszarnak”). Az ellenoldali valóság persze szintén nem fekete-fehér, de csak ha elég kontrasztos, akkor lesz színes.

Mi a ti dolgotok? Jogállami polgárok lévén bizonyára úgy gondoljátok, sok mindent szabadon megtehettek, kötelezettségetek annál kevesebb. Igazatok van. Aki találva érzi magát, védekezhet, mosakodhat, riposztozhat. Aki egyetért, tapsolhat, elismerően nyugtázhat, kiegészíthet, rátehet még egy lapáttal. Szembe dícsérhet vagy a hátam mögött. Aki úgy érzi, okosabb nálam, nyugodtan szólhat, hogy ne má’. Akinek ez a stílusa, a vénája, az kifigurázhat, kicsúfolhat, viccelődhet, humorizálhat. Mindent szabad, bizonyos tág határok között, ami a szerző, Laj Csi mint a blog jogtulajdonosa szándékával nem ütközik frontálisan.

            Az ellenvéleménynek – ha vitaképes – örülök, de... A gyengébbek kedvéért vastag betűvel kiemelem. Ezt a blogot nem azért indítottam, hogy a Kínával szemben ellenséges, szélsőséges, rasszista, megvető, megalázó nézeteknek ingyen reklámfelületet, fórumot, szervezkedési terepet nyújtsak. Aki az „I hate China” klubhoz tartozik, az szíveskedjen saját honlapot nyitni, saját blogot írni, és ott szidalmazni. Itt nincs helye, innen kimoderálom. Ez nem cenzúra. Ez alapvető emberi jog, sőt erkölcsi és kutyakötelesség, mint ahogy Majtényi Lászlónak is az lenne az erkölcsi és kutya-, sőt hivatali kötelessége, hogy a pedofil tartalmakat kigyomlálja a magyar kereskedelmi tévék este hét órai, 12 éven aluliaknak szóló magazinműsoraiból.

            És kövezzetek meg érte – persze csak verbálisan, képletesen –, még azt is gondolom, hogy bizonyos egyértelműen károkozó, ártalmas, rosszindulatú, felforgató, kéretlenül tolakodó tartalmaktól akár még tűzfalakkal is érdemes védeni a gyerekeket, sőt még a gyermekded felnőtteket is; és ugye az egyszerű kínai (és magyar) emberek elég gyermekdedek, azaz naívak, bizakodóak, barátságosak, kedvesek és hiszékenyek, ezért sebezhetőek, csábíthatóak, félrevezethetőek, hergelhetőek, veszélybe sodorhatóak? Látjuk az olimpia, Tibet és az emberi jogok, vagy éppen Dél-Oszétia kapcsán.

            Ezért mondják a kínai rendszerre politológiai szakkifejezéssel, hogy „gyámkodó”. A gyámkodás persze nem demokrácia, de a politikai maszlag-fogyasztó agymosott zombivá züllesztéssel szemben hatékony lehet. Ezért nem tetszik a média-manipulátoroknak, hogy a kínai „piacon” nem tombolhatnak szabadjára eresztve. Másnak van monopóliuma, nem nekik.

            Egyébként a demokrácia mint kormányzati módszer általában üdvözlendő és kívánatos (ha nem a szélsőséges, fundamentalista válfaját értjük alatta), de azt már Peter Drucker, a kapitalista vezetés- és szervezéstudomány „pápája” is megmondta, hogy ha süllyed a hajó, akkor a kapitány nem értekezletet hív össze, hanem parancsokat ad ki. Márpedig a kínai hajót sokan szeretnék elsüllyeszteni, ezért fúrják is rendesen (miközben nem veszik észre, hogy éppenséggel ők süllyednek).

            Reng és üvölt a tenger,

Hánykódnak a hajók,

Sűlyednek a pokolra,

Az árboc és vitorla

Megtörve, tépve lóg.

            S.O.S. Titanic! De erről majd máskor.

Most még csak megértően mosolygok, de lélekben már egy-két elég kemény bejegyzésre készülgetek. Na nem arról, amiről és akiről gondoljátok, hanem sokkal komolyabb dolgokról. A sas nem kapdos legyek után. A’ háború az ország legfőebb gondja.