Olimpiai előzetes

Szomorú világ az, amelyikben ifjabb George Bush a legbölcsebb államférfi az euro-atlanti nagyhatalmak vezetői közül (hogy miért, azt mindjárt elárulom), az pedig még szomorúbb, hogy Magyarországon egyedül  Orbán Viktor tudja, hogy a törvényeket alapállásban nem változtatgatni, hanem betartani kell. Ennek ellenére a minap éppen egy nagy ellenzéki párt székháza közelében sétálgattam teljesen véletlenül, és már messziről megláttam egy fantasztikus autócsodát, ami az egész gyalogjárdát elfoglalta. Nem tudom, milyen típus volt, úgy ránézésre Audi 36-osnak saccoltam, de ahogy közelebb mentünk, még tisztes távolból mondtam is a nejemnek: „Fogadjunk, hogy rokkantigazolvánnyal parkol”.

Sajnos kevésbe fogadtunk, mert nyertem. Azért gondoltam, hogy kripli lehet az illető, mert láttam én már ennél csak valamivel kisebb vadonatúj,  csillogó Jaguárokat, Alfa Romeokat és Mitsubishiket meg Saabokat, a pártatlanság jegyében tegyük hozzá, a kormánypárt székháza, sőt a Nemzeti Bank és más közintézmények előtt is parkolni dögivel, és azoknak a tulajdonosai is mind kriplik voltak a parkolási engedélyük szerint. Néha figyeltem is, amint kiszállnak a kocsiból fürgén, sportosan, fiatalosan, nyakkendőben, aktatáskával, laptoppal. Messziről megismerem az ilyen hátrányos helyzetű fogyatékosokat, akárcsak a BKV-ellenőrök, akik dicséretes éberséggel rokkantigazolványt követelnek még attól is, akinek mindkét karja hiányzik. Naná, hogy nem tudott semmit felmutatni a kis csaló. Neki már nem jutott nyakba akasztós rokkantigazolvány ott, ahol a kocsiba valókat árulják.

Kifejezetten rosszul esett, amikor annak kapcsán, hogy a miskolci rendőrség vakmerő akciót indított a hamis és jogtalanul használt parkolóengedélyek ellen, az esetről tudósító tévékommentátor kioktatott, hogy „sokan nem tudják, hogy ez bűncselekmény, pedig akár börtönt is lehet érte kapni”. Kispofám, ezt mindenki tudni véli – a pártemberek, a bankosok és hasonló nagykutyák kivételével, akik viszont meg vannak győződve arról, hogy büntetlenül tehetnek bármit. De megkaptuk a jogi leckét a győri önkormányzattól is, miszerint attól, hogy valaki Szlovákiában jegyeztette be a húszmilliós autóját, és Magyarországon parkolgat vele rokkantigazolvánnyal, még lehet, hogy éppen a fogyatékos nagymamáját szállítja. Szerintem is elképzelhető. Mi több, direkt jópofa dolog, hogy egy önkormányzati tisztviselőnek van fantáziája. Terézváros például nemrégiben írt egy levelet a kerület lakóinak, amiben megmagyarázta, hogy ők a rokkantigazolványnak csak a valódiságát tudják ellenőrizni, a kiadásának jogosságát nem. Mit kell ezen magyarázni? Minden világos. Úgy látszik, néhány hőbörgő feljelentést tett, de ezek után nem fognak.

És, hogy miért Bush elnök a legokosabb? Nos azért, mert ő egyszer sem tette le a nagyesküt, hogy amíg él, be sem teszi a lábát a pekingi olimpia megnyitójára, sőt példát mutatott a G-8-aknak, amikor ismét megerősítette, hogy ő bizony elmegy, és meg is indokolta, hogy miért: azért, mert a távolmaradás sértés lenne Kínával szemben, és szükségtelen konfliktusokat gerjesztene, továbbá megrontaná a nemzetközi kapcsolatok légkörét. Sarkozy, francia elnök pedig – szokásával ellentétben – követte az amerikai példát, és rá egy-két napra bejelentette, hogy ő is ott lesz a megnyitón Franciaország, sőt egész Európa képviseletében. De mire ide eljutott, fene hosszú és kacskaringós utat tett meg, ami közben többször is orra bukott (mert elgáncsolták), ezért aztán igencsak tépett és zilált állapotban fog képviselni engemet – és tégedet is, ha európai vagy, ó nyájas olvasó.

Az egész márciusban kezdődött az emlékezetes tibeti eseményekkel, amelyek során bevallom, még most sem tudom, hogy mi történt, ki kit gyepált, ki kezdte, és mire volt jó ez az egész, hiába néztem kigúvadt szemekkel a képernyőt, és hallgattam a CNN és a BBC, no meg a felülmúlhatatlan csigatévé kommentárjait. Sarkozy azonban – velem ellentétben – mindent értett, és sietve ki is jelentette, hogy nem megy el a megnyitóra.

A következő lépésben megtiszteltük az európai kultúra egyik alapkövét képező ógörög demokrácia ránk hagyományozott becses örökségét, az olimpiai eszmét, amikor a Riporterek határok nélkül nevezetű szervezet nevéhez méltóan határtalanul pimasz aktivistája megzavarta az olimpiai láng meggyújtásának ünnepélyes ceremóniáját, néhány a háttérben tüntető tibeti és ujgur szabadságharcos aktivista (vagy terrorista, kinek-kinek beállítottsága szerint) lelkes asszisztálása mellett. Utána körbeindult az olimpiai láng, és a párizsiak franciás szellemességgel, a rájuk jellemző utolérhetetlenül kecses, kifinomult bájjal és a Napkirály korából eredeztethető diplomáciai érzékkel az egész világnak ízelitőt adtak európai kultúrából: féllábú kislányokat a hajuknál fogva cibáltak ki tolószékükből (biztos nem volt rokkantigazolványuk), gyerekeket a földbe tapostak, ifjú sportolókat leköpdöstek, poroltóval lövöldöztek és ismeretlen folyadékkal teli lufikat pukkasztgattak szét a tömeg fölött. (Vajsavval töltött tojásokat viszont nem dobáltak, és vitriollal töltött vízipisztolyokból sem spricceltek, sőt a Városligeti tó hídjának felszaggatott kockaköveit sem hajigálták. Ezeket meghagyták nekünk, magyaroknak, hogy nemzeti sajátosságainkat megőrizve erősíthessük meg az európai kultúrához tartozásunkat.)  A francia rendőrség körülbelül annyira állt a helyzet magaslatán, mint a magyar az Andrássy úton. (Nem akarok szájbarágós lenni, de látjátok az összefüggést, ahogy Európa a szemünk előtt egyesül egyetlen nagy családdá, amelyik versenyképes lesz a kínai, az amerikai és az indiai kihívással szemben?)

Kína elcsodálkozott, és – ki tudja, miért – megharagudott a franciákra. Kínai netezők (akik a világ legnagyobb virtuális közösségét alkotják) a cenzúrázott kínai interneten véleményüket szabadon kinyilvánítva szidalmazták Franciaországot. Több városban francia-ellenes tüntetések voltak. Bojkottálták a Carrefour-áruházláncot. Visszaesett a kétoldalú kereskedelmi forgalom. A Franciaországba lekötött turistautak kétharmadát visszamondták. A Kínában üzletelő francia üzletemberekkel nem kötöttek üzletet. Az amerikaiakkal annál inkább. Folytatták velük a stratégiai párbeszédet, és milliárd dolláros szerződéseket írtak alá. Az új-zélandiakkal szabadkereskedelmi megállapodást pecsételtek meg. Az ausztrál miniszterelnököt díszdoktorrá avatták a pekingi egyetemen, miután ékes kínai nyelven elmondott beszédében barátságáról biztosította Kínát, és közölte, hogy ott lesz a megnyitón (nemsokára Ausztráliával is szabadkereskedelmi megállapodást fognak kötni, mert ők is elismerik Kína piacgazdasági státusát). Ezek – ahhoz képest, hogy nyugati demokráciákról van szó – elég érdekes dolgok, még talán egy „Le Kínával!” szöveget rikácsoló párizsi tüntetőnél is érdekesebbek, a magyar tévék mégis csak az utóbbiról tudósítottak (arról viszont orrba-szájba). Hogy kerek legyen a világképünk.

Sarkozy valahonnan (nem a magyar médiából) megneszelte: baj lesz. Bocsánatkérő levelet írt a féllábú kínai kislánynak. Esküdözött, hogy nem ez a francia vendégszeretet, és meghívta, jöjjön el mégegyszer Párizsba az ő vendégeként (majd ha hülye lesz). Rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, egy volt miniszterelnököt küldött Pekingbe, különleges megbízatással, személyes levéllel és ajándékkal Hu Jintao államfőhöz, De Gaulle tábornokra hivatkozva, ami nyilván jelent valamit. (Ugye tudjátok, kedves magyar egyetemisták, hogy De Gaulle volt az, aki az első félidő eredményén fordítva megnyerte a franciáknak a második világháborút, aztán elvesztette nekik Algériát, de mindig a francia nép és az állam érdekeit tartotta szem előtt, akkor is, amikor a demokrácia védelmében katonai puccsot hajtott végre, és akkor is, amikor 1964-ben az amerikai rosszallás ellenére diplomáciai elismerésben részesítette Kínát, és ugye azt is tudjátok, hogy Kína ugyanabban az évben lett atomnagyhatalom? Ezért tekinti Sarkozy De Gaulle-t példaképének, persze még sok osztrigát kell ennie ahhoz, hogy felnőjön hozzá.) Azon kívül a francia kormány nyilatkozatot adott ki, amiben elhatárolódott a párizsi önkormányzattól, amely „provokatív módon” díszpolgárává avatta a dalai lámát. És – hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon, azaz a kínaiak is, meg a háborgó párizsiak is megbékéljenek – Sarkozy úgy módosított álláspontján: lehet, hogy mégis elmegy az olimpia megnyitójára, azzal a feltétellel, hogy Kína tárgyalásokat kezd a dalai lámával.

De hátravan még a feketeleves és a makarenkói pofon. A sina.com, az egyik legnagyobb internetes portál egy alighanem antidemokratikus közvéleménykutatást folytatott az egyszerű kínai emberek körében, és ennek eredményét nem átallotta még a cenzúrázott angol nyelvű kínai sajtóban is közzé tenni, miszerint a százezer találomra megkérdezett kínai túlnyomó többsége nem szívesen látná Sarkozyt az olimpia megnyitóján. A China Daily pedig igencsak sértő módon idézte Wu Yikangot, a sanghaji Európa Intézet igazgatóját, aki szerint Sarkozy rosszul teszi, hogy feltételekhez köti részvételét, mert az ilyen viselkedés nem vall bölcs és felelősségteljes államférfiúi magatartásra. Inkább tekinthető egy éretlen és óvatlan politikus Kínával szembeni barátságtalan cselekedetének, ami nem számol a következményekkel. Például azzal, hogy a kínai kormány biztos nem enged semmiféle zsarolásnak. Sárkozy pálfordulásai annál is inkább érthetetlenek, mert még egy éve sincs, hogy Franciaország nevében sokmilliárd eurós szerződéseket írt alá Pekingben, és nyilvánosan kijelentette, leghőbb vágya az, hogy ott legyen az olimpia megnyitóján. Most meg feltételeket diktál. (Hol van ez De Gaulle tábornok hazafias érdekeket mindenek fölé helyező előrelátásához képest? – teszem hozzá elmésen én.)

„Egyesek azt hiszik, hogy Kína rimánkodni fog nekik azért, hogy vegyenek részt az olimpia megnyitóján.”-tette hozzá Wu Yikang, a kínaiaktól tényleg szokatlanul nyersen. Ez az új kommunikációs stílus is arra utal, hogy a kínaiak egész tanulékonyak. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

És mit gondoltok, mit lépett erre Sarkozy? Bejelentette, hogy elmegy a megnyitóra. Hu Jintao elnök meg is dícsérte, és kezet fogott vele a G-8 csúcstalálkozó szünetében. Kijelentette: reméli, hogy most már túl lesznek a két ország kapcsolatainak nehéz szakaszán, amit egyébként nem Kína idézett elő.

A durcás magyar főméltóságoknak üzenem: Az olimpiát nem országok, hanem városok rendezik, a díszvendégeket pedig nem Kína, hanem a saját olimpiai bizottságuk hívja meg. Aki nem megy el, az senkinek sem fog hiányozni. Politikai bátorságról és államférfiúi bölcsességről pedig csak az tesz tanúbizonyságot, aki el mer menni, még a hangos otthoni kisebbség zúgolódása ellenére is.

Kedves Kínában dolgozó magyar ifjak és középkorúak! Ha olvassátok ezt a blogot, akkor ti, akiknek biztosan van okotok szeretni vagy éppen utálni Kínát és a kínaiakat, akkor is, ha az ő GDP-jük növelésén munkálkodtok és akkor is, ha a magyar GNP-t gyarapítjátok (feltehetően mindkettőt), és nyilván saját magatoknak sem vagytok ellenségei: mondjátok el nyugodtan a véleményeteket arról, hogy miképpen érint majd titeket az, hogy méltóságos uraink nem érdemesítik Kínát arra, hogy megtiszteljék az olimpiát. Amit Kína a franciákkal szemben megengedett magának (akiknek atombombájuk és De Gaulle-ról elnevezett repülőgép-hordozójuk is van), azt vajon megengedheti-e a félelmetes magyarokkal szemben? Mi végre strapáltátok magatokat nem is olyan régen a kínai „magyar évad” sikere érdekében? Vagy gondoljátok, hogy Sarkozy titeket is kellőképpen képvisel majd, úgy is mint az EU soros elnöke? De nehogy ám tojásdobálással és más effajta korszerű európai módon fejezzétek ki magvas gondolataitokat! Elég, ha a kinn rátok ragadt ázsiai barbár módszerrel írtok néhány elektronikus hozzászólást a témához – a másodpéldányt egyenesen a Miniszterelnöki Hivatalhoz postázzátok. Bízom benne, hogy a kínai cenzúra átengedi a leveleteket, és talán a magyar tűzfalakról sem fog visszapattanni.

Ha volt elég erőtök a bejegyzést eddig elolvasni, amihez gratulálok, akkor olvassátok el a zárszót is:

Közeleg a pekingi olimpia megnyitója. Kína vizsgázik. Vizsgázik abból, hogy mennyire fogékony az európai kultúra olyan maradandó értékeinek átvételére, mint amilyen például az olimpiai eszme. Vizsgázik szervezőkészségből, kedvességből, barátságból, alkalmazkodni tudásból. Vizsgázik angol nyelvtudásból, kultúraközi kommunikációból, információs infrastruktúrából, közlekedésből, levegőtisztaságból, sportszerűségből, felkészültségből, győzni tudásból és veszteni tudásból, korrekt tájékoztatásból, higgadtságból, problémaérzékenységből és válságkezelésből. Az előjelek – például a szupermodern sajtóközpont a mindenki számára rendelkezésre álló széles sávú internet-összeköttetéssel, digitális, műholdas tévé-csatornákkal – biztatóak.

Vizsgázik Európa is. Vizsgázunk a saját kulturális értékeink tiszteletéből, az olimpiai eszméhez való hűségből. Vizsgázunk a miénktől különböző kultúrák befogadásának képességéből, a másság elfogadásából. Vizsgázunk jóindulatból, alkalmazkodóképességből, a kommunikációs nehézségek áthidalásából. Vizsgázunk korrekt tájékoztatásból, sportszerűségből, csapatszellemből, stratégiai és taktikai érzékből, felkészültségből, nemes versengésben győzni tudásból és veszteni tudásból, idegen országok himnuszának nyugodt, méltóságteljes végighallgatásából.

Rosszat sejtek.