Dobd ki a szimbólumot!

Kommunistázni fogok. Meg vöröscsillagozni és sárgacsillagozni. És kínaizni is, ez magától értetődő. Fasisztázni, zsidózni és buzizni viszont nem fogok, pedig jól esne, ha egy tekintélyes portál belinkelne, de annyira azért mégsem, hogy az egyik vagy a másik tábor (ahogy magamat ismerem, valószínűbb, hogy mindkettő) nekem támadjon. Jó lenne a nagyobb olvasottság, de inkább nem esek a hiúság bűnébe, meg a csúnya, igaztalan, rágalmazó beszédébe sem, amit a buddhisták nagyon elítélnek. Talán ezért is van, hogy egy titkos hódolóm szerint eddig a riporteres bejegyzésem volt a legjobb. Abban igazat szóltam, és szépen. Egyetértek vele, de most (két média-óra között a szünetben) lépjünk tovább, hogy a strassbourgi bíróság elsőfokú döntésének ürügyén elmondhassam, honnan is származik az ötágú csillag mélyértelmű szimbóluma. Természetesen Kínából, mint sok minden más is.

A kinduló koncepció, amit feltétlenül ismerni kell, az úgynevezett „öt elem” gondolata, és itt most nem az ezoterikus hókusz-pókuszra gondolok, amit mindenki ismer, hanem a mögötte rejtőző mély filozófiai és társadalmi tanításra.  A földművelő, „földhözragadt” kínai emberekben már nagyon korán kialakult az a felismerés, hogy a jelenségeknek természetes magyarázatuk van, és a természeti erők egymást követő ciklikus folyamatokban jutnak érvényre (lásd pl. az évszakok váltakozása, a születés és a halál, a dinasztiák hatalomra jutása és bukása stb.). A földművelő kínaiak az anyagi jelenségekben keresték a közös alapot, és azt az elemek egymást erősítő és gyengítő, kioltó és feltámasztó kölcsönhatásában vélték megtalálni. Az öt elem: a föld, a fa, a fém, a tűz és a víz. Ezeknek asszociációs alapon megfeleltették az állatokat, az égtájakat (az ötödik a „közép”), a színeket, az évszakokat (az ötödik az „átmeneti”), az éghajlati jelenségeket stb., de még a dinasztiákat is! Úgy vélték, hogy az öt elem bármelyike által „fémjelzett” korszakok meghatározott sorrendben követik egymást (a földet legyőzi a fa, a fát a fém, a fémet a tűz, a tüzet a víz, a vizet a föld, és kezdődik minden előlről). Ebből következően a dinasztiák tündöklése és bukása is szükségszerű. A kínai lázadó seregek nem véletlenül kötöttek a fejükre sárga vagy vörös turbánt, vagy választották jelképüknek a fehér lótuszt. Ezeknek mind szimbolikus jelentésük volt, ami az „öt elem” tanításával (is) összefüggött.

Mielőtt az „öt elem” gondolatát a naív, tudatlan primitívség számlájára írnánk, vegyük észre a halmazállapotokkal, az energiaszintekkel, a szerves és szervetlen anyagok megkülönböztetésével kapcsolatos összefüggéseit, gondoljunk a közgazdaságtudomány ciklus-elméleteire, és nem utolsó sorban arra, hogy a hullámelméletek kidolgozásáért és továbbfejlesztéséért, valamint matematikai, azaz szimbolikus ábrázolásáért (vagyis egy még „primitívebb” ötletért, nevezetesen, hogy minden fizikai jelenség hullámmozgásként írható le) Nobel-díjakat lehet begyűjteni.

Az öt elemet és a köztük lévő kapcsolatokat gyakran ábrázolták sematikus grafikus szimbólumok, a csúcsokon lévő körökbe írt írásjeleket összekötő vonalak formájában, ami egy ötágú csillagot képezett. Valószinűsíthető, hogy az ötágú csillag mint jelkép (pl. az öt lovagi erény jelképe a középkorban) Kínából került (feltehetően arab, perzsa vagy török közvetítéssel) Európába. Már az óangol nyelven írott Beawolf című eposzban is találunk rá utalást. Hogy aztán Európában hogyan fejlődött tovább, hogyan kapcsolódott össze a szín-szimbolikával, hogyan lett titkos társaságok, társadalmi mozgalmak, sőt államok hatalmi szimbólumrendszerének nélkülözhetetlen alkotó eleme, arról sokat olvashatunk, még akár a Wikipédia internetes lexikonban is (ami – nagy bánatomra – az egyetemi ifjúság ismereteinek s mi több, dolgozatainak is csúcsszintű kút-forrása). Elég legyen annyi, hogy ez az eredetileg erényes szimbólum vörös csillag formájában végighasította huszadik századi történelmünk amúgy is göcsörtös borítású egét (bocs a képzavarért, de egy szimbólumot nem lehet egy az egyben „lefordítani”), minek folytán eltérő értelmezések és erkölcsi minősítések tárgya lett. Ezután pedig az történt, hogy rendszerváltó őseink (illetve az én esetemben inkább utódaink) a fentiek ürügyén a törzsi társadalom totemeire és sámánjainak mágikus ráolvasásaira emlékeztető módon jogilag szentesítették a vörös csillag „tabu” státusát. De jött az Európai Unió. A strassbourgi bíróság kimondta, hogy (idézve az Index/MTI-t) „a vörös csillag hatályos tilalma túl tág, mivel nincs tekintettel a jelkép többértelműségére. Az ugyanis nemcsak önkényuralmi, hanem az igazságosabb társadalom megteremtését célzó munkásmozgalmi szimólum is, továbbá több uniós tagállam bejegyzett pártjáé is”. Tetszik-nem tetszik: ez az igazság.

És most ugorjunk vissza Kínába. Kérdések jönnek piros pontokért, akinek jobban tetszik, csillagocskákért. Öt piros pont egy ötös. Miért pont öt elem? Miért nem négy vagy hat? Nos, nagyon egyszerű. A kiinduló pont a jin-jang elmélet, a naív, de mégis bölcs kínai dialektika. Minden két véglet között helyezkedik el. Ha képi szimbólumban próbáljuk meg ábrázolni (márpedig a kínaiak mindmáig nagyon szeretik a képi szimbólumokat, az írásjeleik sem véletlenül olyanok, amilyenek), akkor két dimenzióban négy véglet között. Kell még egy ötödik, fix tájékozódási pont: a közép. Mi a közép jelentősége? De hiszen már mondtuk: a végletek közötti egyensúlyi pont. Mencius, a nagy bölcs ezt a címet adta elmélkedéseinek: A közép mozdulatlansága. A kínaiak a szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott, harmonikus társadalom hívei. Mennyi a forgó kerék középpontjának sebessége a tengelynél? Nulla. Menciusnak fizikából is ötös. Az öt elem körforgása szöges ellentétben van a közép mozdulatlanságával, ugyanakkor feltételezik is egymást, mint a gördülő kerék a mozdulatlan tengelyt. 

Mit jelent az: „Középső birodalom”? Hát azt, hogy Kína. Jó. És még? Hát azt, hogy magukat tartják a világ közepének, és terjeszkedő, hódító politikát akarnak folytatni. Nem jó válasz. A kínaiak (alapállásban) sohasem kifelé fordultak, hanem befelé, maguk felé. A „közép birodalma” azt jelenti, hogy  „szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott, harmonikus” és stabil társadalomban érzik jól magukat, beleértve a jóságos, erős és tekintélyes államot is. Utópia? Igen. De szép. A gyakorlatban eltorzult, sokszor meghamisították és visszaéltek vele? Igen. Mint a vöröscsillaggal (sztálinizmus), a kereszttel (inkvizíció) vagy a horogkereszttel (fasizmus) is. A horogkereszt – ki ne tudná – eredetileg egy ősi indiai (vagy tán közép-ázsiai, iráni vagy mezopotámiai) nap-szimbólum volt, szegről-végről rokon a jin-janggal és az ötágú csillaggal: ez is egy középpont körüli szüntelen forgást ábrázol szimbolikusan, a világot modellezve. A buddhisták számára: a tan kerekének forgását. Sajnos Hitlernek megtetszett, és átértelmezve magáévá tette. Mégis fasisztázok, pedig nem akartam.

Milyen színű a kínai zászló? Vörös. Mit jelképez a vörös szín? A forradalmat. Hány csillag van a zászlóban? Öt. Öt darab ötágú csillag. Milyen színűek? Sárgák. Miért? Mert Kínát, illetve a kínaiakat jelképezik. Mit jelképez a legnagyobb? A kínai kommunista pártot. A csillagos ötösért: mitől kínai, mitől kommunista, és mitől párt? Erre most nincs idő. Különben is: hagyjuk a szimbolikát. Vang Pi, ókori kínai filozófus is megmondta: Dobd el a (kimondott) szót, de hagyd meg a (képi) szimbólumot. Aztán dobd el a szimbólumot, de hagyd meg a jelentést.

Mi magyarok nem dobjuk el a szimbólumokat, hanem ragaszkodunk azok sajátos, egyoldalúan értelmezett jelentéséhez. Inkább a tojást dobjuk annak a pofájába, aki mást gondol róluk, mint mi. Ez nemcsak jogszerű, hanem minden bizonnyal erkölcsös és kulturált cselekedet is.

Nemcsak a strassbourgi, hanem a magyar bíróság is hozott egy elsőfokú döntést, ami szerint a tojásdobálás belefér a szabad véleménynyilvánítás keretei közé. Fogadjunk, hogy nemsokára civil szervezetek fognak tiltakozni a demokrácia és a szabadság jegyében amiatt, hogy a diktatorikus, egypártrendszerű, kommunista Kínában tilos az állami főméltóságok húgysavval töltött tojással való dobálása, ürülékből gyúrt gránátokkal bombázása és pisztolynak látszó tárgyakkal való célbavétele, sőt: aki ilyennel próbálkozik, az súlyos büntetést kap a jogállami normákat semmibe vevő kínai bíróságoktól.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy egy Bush elnöktől távol eső, ámde tekintélyes amerikai agytröszt legújabb tanulmánya szerint a kínai gazdaság 2035-re ugyanannyit termel, mint az USA, 2050-ben pedig már a dupláját. Ez pedig, szerény magánvéleményem szerint azt jelenti, hogy addigra már a nemzetközi jogot is a kínaiak diktálják.

Ahhoz viszont már nem kell sok idő, sőt sokkal hamarabb bekövetkezik, mint azt gondolnád, ó nyájas olvasó, amikor a kínai képviselő valamelyik ENSZ emberi jogi testületben – teljesen indokoltan – aggodalmát fejezi ki a magyarországi tarthatatlan közállapotok miatt, és humanitárius beavatkozást sürget. Akkor pedig a National Geographic júliusi számával ellentétben, ami Kína az ébredő óriás  címmel jelent meg, mindenki számára világos lesz, hogy végre Európa is felébredhetne.