Átkaroljuk Tibetet

Spiritusz Campus. Magazin felsőfokon. Csak így, szerényen. 2008 májusi szám. A címlapon egy vörösgúnyás, lebegő szerzet az olimpiai ötkarika fölött. Annyira koncentrál, hogy felemelkedik a levegőbe. Csoda, bizonyító erejű fényképen megörökítve, nem fotótrükk. Az erő vele van. „Tibet árnyéka” – csalogatja az olvasót a főszerkesztő-helyettes a lap belsejébe. Felkapok egyet a pultról. Pénzt nem kell érte adni – ingyenes. Rosszat sejtek, mert tudom, semmi sincs ingyen. Lehet, hogy ennek is egy gyomorfekély lesz az ára, mint a sok vizsgáztatásnak.

Merthogy éppen vizsgáztattam, Kínáról és Tibetről. Onnan jövök, feldúltan. A legjobb jegy amit adtam, egy kegyelemkettes volt. Nézzük inkább az újságot. Azt is le fogom osztályozni. Remélem, annyi legalább kiderül belőle, hogy mekkora Tibet területe vagy, hogy melyik földrészen van.

Következő oldal. Kenvelo reklám. Napszemüveges, csupasz felsőtestű férfi-modell férfiasan és borostásan néz. Egy csaj egy Cadillacben vonaglik, szintén napszemüveges. A következő montázson már egymáson fekszenek a Cadillacben, félreérthetetlen helyzetben, napszemüvegben. 2008 tavaszi-nyári kollekció Európa fővárosainak. (Azt hittem, napszemüveg-reklám, de nem. Az internetről kiderítettem: biszex parfüm. Annyira jószagú, hogy akik csak ránéznek, rögtön a homokban találják magukat egymáson, pucéran. Egyik üvegcse piros, másik fekete. Ott van mellettük a homokban. Kivitték a tengerpartra is, nem bírnak meglenni nélküle. Befújták magukat, és rögtön begerjedtek tőle. Ez kell nekem, hátha én is olyan ellenállhatatlan leszek, mint egy acélos tekintetű, borostás, ámde éleseszű magyar egyetemista, aki szerint 1936-ban döntötték meg a kínai császárságot.)

Lapozok. Köszönet mindenkinek, aki a véleményével megtiszteli a lapot. Na az enyémet biztos nem fogjátok megköszönni, gondolom. Külön köszönet Győrffy Miklós tanár úrnak, az ismert médiaszemélyiségnek (pedig nem úgy néz ki, mintha megfogadták volna a tanácsait). És ott az impresszum is az alján: Campus Média Kft., 50 000 példány. Terjesztik az ország összes főiskoláján és egyetemén, a diákok okulására. Kiváncsian még egyet lapozok. Bár ne tettem volna.

Cím:VÉRES JÁTÉKOK. Első mondat, vörös iniciáléval: „Vajon mit tesz egy saját polgáraira csak gazdasági mutatóként tekintő ország vezetése azokkal, akik nem is vallják magukat az ország polgárainak, de közösségként annak területén élnek”? Szónoki kérdés. Tényleg, vajon mit? „Természetesen ott lövi őket, ahol éri”. Természetesen. Hogy ez nekem nem jutott eszembe. De miért is nem? Mert közben azon gondolkodtam, hogy ha közösségként ott élnek az ország területén, akkor miért nem vallják magukat az ország polgárainak? Amikor az alkotmány ráadásul elismeri őket államalkotó nemzetiségként. Talán mert vallási fundamentalizmustól fűtve felsőbbrendűnek tartják magukat. Vagy egyszerűen csak szakadárok. Fittyet hánynak a nemzetközi jogra meg a kínaira. Meg a magyarra. A magyar alkotmány is azokat ismeri el nemzeti kisebbségeknek, akik itt élnek az ország területén már legalább száz éve és magyar állampolgárok. Erre még visszatérek.

„Saját polgáraira gazdasági mutatóként tekintő ország”. Ez elég nehezen értelmezhető. Van benne egy kis irigység is. Merthogy – ellentétben a kínaiakkal – a magyar polgárokra aligha volna célszerű gazdasági mutatóként hivatkozni. Gondolok itt az adóm 1%-át kunyeráló felhívásokra. Négyszázezer gyerek éhezik. Másfél millió embernek nincs pénze rendes ruhára. A gyerekek egyharmadának nem dolgoznak a szülei. Egyik sem. A családok harmada-fele mélyszegény. „Én már meggyógyultam”. A többiekre sajnos nincs pénz. Rosszabbul élünk. Mérgesek vagyunk a világra, de főként a kínaiakra, mert ők – bár még szegényebbek nálunk – egyre jobban élnek. Nehogy már ők is megelőzzenek minket, mint a szlovákok. Az még nagyobb szégyen lenne, mert nem is európaiak. Mi talán azok vagyunk?

De ne tereljük el a figyelmet az elnyomott Tibetről. Az első mondat mindenesetre megadta az alaphangot. A  második fokozza a hatást, és zsigeri gyűlöletet ébreszt. „Lövi őket, ahol éri”. Ez így biztos nem igaz. Nem egyszerűen költői túlzás, hanem nyilvánvaló hazugság, sőt baromság. De bevesszük. Megy fel a pumpa. Fel vagyunk háborodva. Ki ezért, ki azért. Én azért, hogy palira vesznek és manipulálnak. Menjünk tovább.

„Miközben civil szervezetek ezrei tiltakoznak a kínai autonóm területként létező Tibet országformálási törekvéseit vérbefojtó megoldások ellen, a világ vezető döntéshozói reszkető vigyorral kezelnek és jópofiznak a gyilkosokkal”. Ó, azok a civil szervezetek. A szabadság bajnokai. Kiállnak az autonóm területként létező Tibet országformálási törekvései mellett. Hogy is mondta Lao-ce? A bölcs. Nincs nagyobb csapás, mint az eleget nem ismerni. A dalai láma viszont még nála is bölcsebb. Neki nem elég az autonómia. Ő országot akar formálni. A civilek támogatják. Elvégre a civilek feladata, hogy támogassák a törvénytelenséget, az erőszakot és a háborút. Nekem viszont, öregedő obsitosnak, már kezd elegem lenni. Leragadtam Lao-ce szintjén.

Vajon kik azok a „világ vezető döntéshozói”? Bizonyára az amerikai elnök. És miért reszket? Biztos fél. Kitől fél? A kínaiaktól. Nem úgy, mint a civilek, a bátrak. Ezért aztán vigyorogva lekezel velük (a kínaiakkal). Ahelyett, hogy megszórná őket atommal. A gyilkosokat. Ez ám a hangnem. Kulturált párbeszéd, magyar egyetemista módra. Cimkézés, megbélyegzés. Rágalmazás. Tárgyalás nélküli ítélethozatal. Tömeggyilkosságra bujtogatás. Szellemi kútmérgezés.

Aztán megkapja a NOB is a magáét. Meg vannak vesztegetve. Belenyalnak a zsírosbödönbe, még évtizedek múlva is vissza fognak járni rá. A NOB vagy a MOB persze nem olvas újságot, így nem is perel. De nem is lenne rá erkölcsi alapja, mert hiszen ő is tudja, hogy az országban (mármint Kínában) „undorító mocsárként fortyog az emberjogi helyzet”. Undorító uszítás. Mocsárként fortyog a fajgyűlölet – a magyar egyetemisták lapjában.

Szemem a baloldali mellékoszlopra téved. Megüti egy kifejezés. Egy kínai étteremtulajdonosról van benne szó. „Lehúnyta szemét, és elképzelte, miként özönlik a sötét szójaszósz a fehér emberekbe, a pénzük a kasszába, családja meg Európába”. Ha ez nem rasszizmus, akkor nem tudom, mi az. Terjednek az ordas eszmék.

Most jön egy megerősítő, hiteles, objektív forrásra hivatkozás. Nyilatkozik Sebály Bernadett, az Amnesty International kampány-koordinátora. Sebaj. Tőle „megtudtuk”, hogy „a vallásszabadság korlátozása napi rutin”. Úgy látom, az ostoba hazudozás is az. „A mostani olimpiát egy jó kommunikációs lehetőségnek látjuk...”. Hoppá. Kibújt a szög a zsákból. „Az ország belső kommunikációs szűrője tudatlan vádaskodóknak tünteti fel a kívülről jövő emberjogi törekvéseket, amelyeket valódi kínai jelenlét hiányában tévesen fűt az előítélet”. Igazat adok a kínaiaknak. A tudatlan vádaskodásokat tényleg meg kell szűrni.

Néhány gyógykérdés a mai vizsgalapról, amire a magyar egyetemisták zöme nem tudta a választ:

Sorolja fel Kína tartományi jogú városait!

Mennyi a Tibeti Autonóm Tartomány területe és lakossága?

Mikor döntötték meg Kínában a császárságot?

Sorolja fel az utolsó három kínai császári dinasztiát idősorrendben!

Melyek voltak az úgynevezett „négy modernizálás” területei?

Mettől meddig tartott az úgynevezett Kulturális Forradalom?

Hányadik Kína a világ országainak GDP-rangsorában? Kik előzik meg?

Mennyi Tajvan területe és lakossága?

Ki és mikor egyesítette először Kínát?

Ki Kína miniszterelnöke? stb., stb., stb.

Hát így állunk. Nem tudjuk mekkora az a terület, amit a dalai lámának követelünk, de követeljük. Na, akkor elmesélek valamit. Kell hozzá elemi alsó tagozatos matek. Kína területe 9,6 millió négyzetkilométer, ebből Tibet 1,2 millió, azaz kb. egy nyolcada. Kína lakossága 1300 millió, Tibeté négymillió, de legyen hat, ahogy a dalai láma hívei állítják. A hatmillió is kevesebb mint fél százaléka az egésznek. Kína tehát területi és kulturális autonómiát biztosít az ország lakosságának kevesebb mint fél százalékát kitevő tibetieknek az ország területének több mint 10%-án. Ez olyan, mintha mi mondjuk a román nemzetiségű magyar állampolgároknak odaadnánk 3-4 megyét szőröstül-bőröstül. Apropó, területi autonómia: kerestem a magyar alkotmányban, de nem találtam. Akkor talán mégis a kínai alkotmány a korszerűbb.

Még valamit elmesélek, amit a magyar egyetemisták biztos nem tudnak. Kik azok a lhobák? Megmondom: ők is egy kínai, államalkotó nemzetiség. Vannak vagy kettőezernyolcszázan. Ha utol akarjuk érni a kínaiakat a kisebbségek iránti toleranciában, akkor (arányosan) a 15-20 fős közösségeket is el kell ismernünk kisebbségi nemzetiségként. Nálunk is egyből lesz 56 államalkotó etnikum. Alkotmányunkhoz hűen „számarányuktól függetlenül”. Már hallom is a cáfolatot: „Nade az észszerűség, a történelem, meg a körülmények...”. Ja, nálunk mindezekre tekintettel kell lenni, nem úgy mint Kína és Tibet esetében. Adjuk meg a Magyarországon élő olaszoknak, franciáknak, törököknek meg mit tudom én kiknek a nemzeti kisebbségeknek járó jogokat, mert biztos, hogy legalább száz éve, sőt régebben, minimum 10-15 fős közösséget alkotva itt élnek Magyarországon. Mutassunk példát Spanyolországnak, hátha akkor Madrid is végre megadja a baszkoknak a „valódi”, teljeskörű autonómiát. Kár, hogy a barcelonai olimpiáról lekéstünk, már ami a zászlóégetést és zászlólobogtatást, tiltakozást, tüntetést és parlamenti határozatot illeti.

Elhessegetem a témától elkalandozó gondolataimat, és tovább olvasom a cikket. Van egy másik hiteles forrásunk is: Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Központ – Sambhala Tibet Központ (Tibet Support Association Sambhala Tibet Center) magyarországi elnöke. Ez valami nemzetközi gittegylet magyarországi lerakata lehet. Hiába van ilyen szép hosszú fedőneve, nekem akkor is egy titokzatos szervezet hárombetűs rövidítése jut eszembe róla. Bocs, de nem tehetek róla. Szakmai ártalom. Meg kéne nézni a csekken a feladót, honnan jön a pénz.

Hendrey Tibor „megerősíti”, hogy Pekingben „nem látni a szmogtól a bicikli kormányát és vérrel egyengetik a gazdaság útját”. Ha azt mondta volna, hogy Pekingben az olimpiáig javítani kell (és fogják) a levegőminőséget, és méltányosabb kártérítés járna a kisajátított ingatlanok után, akkor talán hinnék neki. Így viszont csak magát járatja le a bombasztikus fogalmazással, amiből árad a szubjektív elfogultság, a mértékvesztés, az elkeseredett, irracionális gyűlölet.

Közben eszembe jut: Azt olvastam egy másik újságban, hogy Magyarországon ötszázezer embert fenyeget a kilakoltatás réme, mert a legkisebb tartozásért is elárverezhetik a lakásukat, házukat. Annyi pénzt kapnak érte, hogy mehetnek családostól az utcára hajléktalan koldusnak, mert a házat is elvesztették, és a tartozást sem tudják kifizetni belőle. „Vérrel egyengetik a gazdaság útját”. Mármint Kínában. Hendrey odaáig ellát, itthon meg nem veszi észre a fától az erdőt.

És már túl is vagyunk a felén, de már nincs energiám minden hülyeséget végigolvasni és kielemezni. Tetszik az a rész, amiben a kínai és amerikai részvényösszefonódásokról handabandáznak. Csak azt nem értem, hogy ha a főszerkesztő-helyettes cikkíró ennyire ellenzi a globális kapitalizmust, akkor mit takar az a vastagbetűs kifejezés az impresszumban, hogy „kiadványunk példányszámát a MATESZ hitelesíti”? Csak nem azt, hogy a multiknak náluk érdemes hirdetni a környezetszennyező parfümjeiket a szexuális ösztönöket felkorbácsoló képi üzenetekkel, amikre az egyetemisták lapja egészoldalas felületet kínál a nagyobb profit reményében? És a reklámokon kívül még jónéhány szponzorált oldalt a politikai agymosáshoz? És az olvasótábora csak nem azért ilyen nagy, mert az alantas ösztönökre, félelemkeltésre, gyűlöletbeszédre, kódoltan rasszista megfogalmazásokra fogékony, könnyen befolyásolható, műveletlen (tisztelet a kivételnek) rétegeket célozza meg, vagyis a tibeti mantra-hókuszpókusszal kellőképpen elkábított, manipulált, felhergelt és lebutított magyar egyetemi ifjúságot?

Van még a cikkhez illusztráció is: egy öreg, dagadt, ravaszpofájú, ráncos dinoszaurusz-szerű sárkány, csontos-bőrös kezében az olimpiai fáklyával. Ez se rasszista? Ha egy kövér, szivaros, disznófejű nagyúr lenne, aki kivillantja sárga agyarát, akkor mindenki felháborodna a kódolt zsidózáson. A kódolt kínaizás viszont fel se tűnik, mivelhogy kódolatlan uszítás közegébe van ágyazva.

A kínai sírokból előkerült első sárkány-ábrázolás mintegy hétezer éves. A sárkány Kína szimbóluma. Csúfot űzünk a kínai kulturális értékekből, akárcsak a BBC (alighanem tőle tanultuk), amikor semmibe vette a kínaiak konfuciánus és taoista hagyományokból származó tekintélytiszteletét és idős-kultuszát, és leadta a Mao-elnökről készített becsmérlő, rágalmazó filmet (amiben állítólagos szexuális kalandjait és a jellemtelen orvosa által kifecsegett betegségeit részletezték). Semmibe vesszük mások érzékenységét, szavakkal nagyobb rombolást viszünk véghez, mint a diktatúrák fegyverrel. Szerintem ez az igazi kulturális genocídium, nem az, amikor hongkongi vállalkozók kínai éttermet nyitnak Lhászában (a gyengébbek kedvéért: Tibet tartományi fővárosa).

Elképzelem, hogyan reagálnánk, ha mondjuk a kínai egyetemisták lapjában megjelenne egy cikk egy turulmadarat kopasznyakú csirkeként ábrázoló illusztráció kíséretében, ezzel a szöveggel: „Mit tesz egy olyan ország vezetése a saját állampolgáraival, aki az embereket csak adófizető gépeknek tekinti? Természetesen üti-vágja őket, ahol éri. Ne csodálkozzatok rajta, kedves kínai egyetemisták, mert hiszen Magyarországon napi rutin a nemzeti kisebbségekkel szembeni megalázó bánásmód”. Ez csak azért merült fel bennem, mert a napokban a TV2-ben láttam egy tudósítást, ami szerint verik a cigányokat a rendőrök. Tavaly 200 panasz volt megalázó bánásmódra. Az ügyészség egyet sem talált megalapozottnak. Ez olyan, mintha Kínában a tibetiek 26 000 esetben panaszkodtak volna, és mindet elutasítanák. Tömeges, szisztematikus jogsértések, nem Kínában.

Magyarországnak – különösen a magyar parlamentnek – semmiféle erkölcsi és jogalapja nincs arra, hogy minősítse Kínát. Inkább söprögessünk a magunk háza táján, és próbáljunk eltanulni valamit a kínaiak több évezredes tapasztalataiból.

„Kína egyelőre olyan, mint egy frusztrált, dagadt óvodás a homokozóban. Papucsbogarakat nyomkod össze kezével, kicsiket rugdos koszos szandáljával, haverjai azért vannak, mert ők is félnek tőle, csak a háta mögött sutyorognak. Később viszont mindenki utálni fogja és a fiatalkori elhízás is nagyon veszélyes”. Ezzel a szép, kulturált hasonlattal fejeződik be a világ legrégebbi folyamatosan létező kultúrájának szapulása a magyar egyetemisták lapjában, amivel a Campus Média Kft. (korlátolt, felelőtlen társaság) havonta ingyen megörvendezteti olvasóit .

Kiváncsi vagyok, hogy Győrffy Miklós tanszékvezető kommunikáció- és média-szakos főiskolai tanár, akinek a véleményét megköszönték, mit gondol a cikkről (nem az enyémről, hanem a Spiritusz Campus-éról). Arról a cikkről, amiben egyetlen egy adat, egyetlenegy hiteles információ nincsen – hazugság, mocskolódás és uszítás annál több. Remélem, nem fogja megdícsérni. Én most elmondom az én véleményemet Magyarország Kína-politikájáról és mindazokról a tényezőkről, amelyek alakítják és kényszerpályára juttattják. Rövidre fogom és érthetőre (a szakmai észrevételemeimet majd a Hadtudomány című folyóiratnak írom meg).

Spiritusz Krampusz: ördögi szellem. A rasszizmus szelleme, az európai és a magyar kulturális és erkölcsi felsőbbrendűség hamis tudata, ahonnan csak egy lépés a faji felsőbbrendűség mámorító érzete. Nem akarok riogatni, de a népi bölcsesség szerint még egy döglöttnek látszó oroszlánt sem okos dolog rugdosni, hát még egy eleven sárkányt.

Azzal áltatjuk magunkat, hogy a „nemzetközi közösség” velünk van. Pedig nem igaz, hogy Kínának csak azért vannak „haverjai”, mert félnek tőle. Az sem igaz, hogy mindenki utálja. Kínának vannak barátai, és vannak józan partnerei, mert a vele folytatott együttműködés hosszú távon előnyös.

Bármennyire is meg legyen a műveletlen, fércdiplomás, önjelölt magyar elit győződve erkölcsi magasabbrendűségéről, Kína nem fogja feladni ötezer éves kultúrája maradandó értékeit, amelyek ma újra növekvő hatást gyakorolnak a környező régiókra, és – hála a globalizációnak – mind távolabbi térségekbe sugároznak ki. Még ide, Magyarországra is. Ez ellen lehet berzenkedni (bár inkább a „B”-kategóriás amerikai erőszakfilm-dömping ellen kéne, ha már egyszer valakinek nem tetszik a kulturális genocídium), mint ahogy szél ellen is lehet fütyülni. De Európa akkor sem tanítómester, és Kína nem neveletlen nebuló. Ha az öreg kontinens tényleg meg akar újulni, akkor fogékonyságot kell mutatnia a kínai tapasztalatok és értékek iránt, mint ahogy Kína is fogékony az európai tapasztalatok és értékek átvételére.

Sajnos, a jelek nem abba az irányba mutatnak, hogy Európa tudja, mit akar. Ha elég ügyesek a média-guruk és a mitugrász vallási fanatikusok, akkor másokat is szent révületbe ringathatnak, hogy legyen elegendő lelkes ágyútöltelék. Mert ebből háború is lehet, bármily hihetetlenül hangozzék is. Vagy tán nem az van a mozgalom zászlajára írva, hogy „Free Tibet!”, azaz „Szabadítsuk fel Tibetet!”?

Álmodozásba merülök. A szövetséges felszabadító csapatok derékhadát az önkéntes magyar könnyű gyalogos szakasz alkotja. Parancsnokuk, a rettenthetetlen Sebály Bernadett vezetésével szent elefántok hátán lovagolva átkelnek a Himaláján. Harci zászlajuk buddhista imaszalagját maga Hendrey Tibor áldotta meg. A másik oldalról, a Csendes-óceán felől a reaktivált dunai folyami flotilla vet horgonyt a Tajvani-szorosban. Nyílzápor fedezete alatt tengerészgyalogosaink partra szállnak, és megrohamozzák a kínai atomrakétákat („egy magyar katona szuronnyal többet ér, mint 500 amerikai rakétával”). Üldözőbe vesszük a fejveszetten menekülő kínai seregeket, és egy váratlan huszárcsínnyel fapados jegyet váltunk a Peking-Lhásza vasútvonalra. Átkaroljuk Tibetet. Felébredek.

És most komolyan. A magyar egyetemisták (jövendő vezetőink) is felébredhetnének, és mindenféle ezoterikus reklámmagazinok helyett kézbe vehetnék a földrajz- meg a történelemkönyveket. Ha maradt egy kis idejük, megtanulhatnának számolni is. A kegyelemkettesekkel elégségesre felturbózott diploma feletti határtalan örömükből kizökkenve elgondolkodhatnának azon, hogy két világháborúban is a rossz oldalra álltunk, és vesztettünk.

Három a magyar igazság.